Mikor veszélyezteti a sofőr a kiskorút?
Nálunk még nem természetes, ha a bíróság egy közlekedési ügyben, a közlekedési bűncselekmények mellett például az autóban utazó kiskorú veszélyeztetése miatt is elmarasztalja a vétkes sofőrt. Ügyvédek, jogvédők szerint ha nem történt baleset, akkor már eleve nem is egyértelmű, hogy a sofőr veszélyeztette a kiskorú testi, értelmi és a többi fejlődését. Egyebek között ez az, amit a bíróság másképp gondolt a csengődi eset kapcsán.
És nem véletlen. Tény, hogy a gyerekek a közlekedési szokásaikat nagyobb részt a szüleiktől tanulják. Számos felmérés bizonyítja, hogy a gyerekek nem tartják sem szabálytalannak, sem veszélyesnek azokat a vezetés közbeni magatartásokat, amiket a szüleiktől látnak. Idővel – tanítsanak nekik bármit is az iskolában és a KRESZ-tanfolyamokon – részben-egészben azokat követik majd maguk is felnőtté válásukig. Olykor még az után is.
Mit mondanak a törvények?
Kiskorú veszélyeztetése [208. §]
A kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy – ideértve a szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve gyám élettársát, továbbá a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülőt is, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy egy lakásban él –, aki e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, a fentiek szerint büntetendő az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére, illetve züllött életmód folytatására rábír vagy rábírni törekszik, bűncselekmény elkövetéséhez felajánl.
Járművezetés tiltott átengedése [238. §]
Aki vasúti vagy légi jármű, gépi meghajtású úszólétesítmény vagy közúton, illetve közforgalom elől el nem zárt magánúton gépi meghajtású jármű vezetését ittas vagy bódult állapotban lévő személynek, illetve a vezetésre egyéb okból alkalmatlan személynek átengedi, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés.
Vezető gyerek – nulla tolerancia?
A fentiek alapján a bíróság üzenete a napnál is világosabb. A gépjármű veszélyes üzem, a vezetés tiltott átengedése vétség. Bárki bármit is gondolt eddig erről, igenis a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődésének veszélyeztetéseként értékelendő, ha valaki szabálysértésre, a szabályok semmibe vételére tanítja a nevelésére bízott gyereket. Ez a gyakorlat nem példa nélküli Európában. Angliában és Svédországban például akkor is felkeresi a gyermekvédelmi szolgálat a családot, ha valamelyik szülőt úgy érték például ittas vezetésen, hogy a gyerek nem ül az autóban.
Mi itt még nem tartunk. De az tény, hogy a bíróság a fellebbezések hatására megduplázta a hatéves gyermekét vezetni engedő apa ítéletét. Mindez azt sejteti, hogy nem tolerálják a vezető gyerek tényét. És így azt se, ha a szülő a szabályok semmibe vételére neveli a gyerekét.
Forrás: Közlekedésbiztonság.hu