vezető gyerek
A gépjármű veszélyes üzem, a vezetés tiltott átengedése vétség; fotó: Shutterstock

Tavaly nyáron büntetőügy lett abból, hogy egy magamutogató csengődi apa élőben közvetítette a Facebookon hatéves fia autóvezetői szárnypróbálgatását. „Ősszel kezdi az iskolát, majd legyen mivel iskolába járnia” – hallatszik a felvételen a büszke apa magyarázata a vezető gyerek láttán. Közben különböző vezetéstechnikai instrukciókkal látja el a volánt épp csak felérő gyermekét. A bírósági ítélet egyértelmű üzenetet mindenkinek, aki eddig úgy gondolta, jó hecc hagyni vezetni a gyereket, még akkor is, ha alig éri el a pedálokat.

Aki alkalmatlan, az nem vezethet!

Mint kiderült, a 37 éves férfi bizonyíthatóan legalább kétszer engedte autót vezetni hatesztendős fiát. Automata váltós autója volánját engedte át a gyereknek lakóhelyük egyik szinte forgalomtól mentes földútján. Bár a gyermek a két alkalommal összesen sem vezetett többet négy kilométernél, ennek semmi jelentősége sincs az apának felrótt egyik bűncselekmény szempontjából. A bíróság kiskorú gyermek veszélyeztetése és a vezetés tiltott átengedése miatt egy év – két év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, valamint egy év közúti járművezetéstől eltiltással sújtották. A férfi azonban fellebbezett, ahogy az ügyészség is súlyosbításért. Ami ezután történt, arra aligha számított az apa. Enyhítés helyett két év, végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélték, s egy évre eltiltották a járművezetéstől.

Közlekedési szakjogászok egybehangzó véleménye szerint a bíróság az ítélettel egyértelmű üzenetet küldött mindenkinek, aki eddig úgy gondolta, jó hecc egy vezető gyerek látványa, még akkor is, ha alig éri el a pedálokat. Nem jó hecc. Sőt, akár három évet is lehet ülni miatta.

A következő oldalon tovább boncolgatjuk a vezető gyerek témát. 

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2