közlekedési szokásos koronavírus
Egyre fontosabbá válik, hogy a közlekedés és az utazás környezetvédő módon történjen

Már holnap repülő járművel mennénk dolgozni, hogy még véletlenül se tüsszentsen nyakon senki? Esetleg ódzkodunk a modern kütyüktől, és vállalva a közösségi közlekedés minden bosszúságát, a jó öreg Ikarus buszokra esküszünk, de legalábbis továbbra is mi vezetnénk kocsinkat holmi robotpilóta helyett? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ az Allianz Hungária, hogy megtudjuk, hogyan változtak a közlekedési szokások, és miképpen képzeljük el a közlekedést 5, 10 vagy akár 20 év múlva. Nézzük az eredményeket!

A koronavírus előtti időkben tömegközlekedéssel, mostanság viszont autóval indul útnak a többség, és úgy tűnik, nem várunk radikális változást az elkövetkezendő 20 évben a közlekedési szokások terén. De azért szívesen kipróbálnánk az önvezető járgányokat. 

Megváltoztak az utazási szokások az autó javára

A pandémiás időszak előtt a felmérésben résztvevők 46,5 százaléka leggyakrabban tömegközlekedési eszközöket vett igénybe annak érdekében, hogy eljusson munkába, iskolába. 39,5 százalékuk járt autóval. Most mások a közlekedési szokások: 45,2 százalékuk indul útnak kocsival, s csupán 23,8 százalékuk tömegközlekedéssel. Megnőtt a biciklivel, rollerrel és gyalogszerrel közlekedők száma is. 7-7 százalékról előbbi kategória 19 százalékra tornázta fel magát, míg utóbbi 11,9 százalékra. A válaszadók többsége, 73,8 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vírusmentes békeidőben csak oda ment autóval, ahová nagyon szükséges volt és nem tudta másképpen megoldani. A karantén ideje alatt viszont sokak véleménye megváltozhatott, hiszen a válaszadók 58,5 százaléka számolt be arról, hogy többször ült volán mögé, mert biztonságosabbnak érezte, ha kocsival intézte ügyeit.

A cikk a következő oldalon folytatódik. 

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2
3