Mautner Zsófinál keresve sem lehetne nagyobb Opel-rajongót találni: ezen a márkán tanult meg vezetni, Opel volt az első autója, és jelenleg egy tűzpiros Opel Crossland X büszke tulajdonosa. A SUV szó szerint állja a sarat: Zsófi probléma nélkül megjárta már vele a döcögős alföldi utakat, a hóvihar sem okozott gondot a számára, a kocsiba pedig az ismert műsorvezető és gasztroblogger fél konyhája is elfér.
Hogyan lettél az Opel márkanagykövete?
Szerintem nincs nálam lojálisabb és hitelesebb Opel rajongó! Apukámnak mindig Opelje volt, én Opel Corsán tanultam meg vezetni, Opel volt az első saját autóm is. Gyakorlatilag soha semmilyen más márkájú gépkocsi nem volt a tulajdonomban. Így, amikor három évvel ezelőtt elkezdtünk beszélgetni az Opellel a közös együttműködés lehetőségéről, rögtön közös hullámhosszon voltunk. Nagyon büszke vagyok rá, hogy a márkanagykövetük lehetek!
Mostani autód, a Crossland X előtt volt másik Opel nálad az együttműködés keretében?
Mielőtt végleg a Crossland X mellett döntöttem, az Opel felkínálta a lehetőséget, hogy minden típusú autóját kipróbáljam. Tesztvezetéseken több napon át különböző kocsikat próbáltam ki, a legkisebbtől a legnagyobbig. Egy rövid időre majdnem elcsábultam egy pici, piros, sportos Opel Adam S-re, ami úgy ment, mint a golyó, és le lehetett engedni a tetejét, azt imádtam! De végül a Crossland X hódította meg a szívemet, mert tökéletesen passzol hozzám és az életmódomhoz.
Mit szeretsz benne, melyek a kedvenc funkcióid?
Az Opel Crossland X az első SUV, amit vezetek. Az elején aggódtam, hogy túl nagy és túl magas lesz, de aztán az első perctől kezdve otthon éreztem magam benne. Hihetetlenül biztonságban érzem magam benne, még a döcögősebb alföldi utakon is magabiztosan vezetek. Mivel állandóan egy fél konyhát fuvarozok – edényeket, alapanyagokat, termelői piacokról zöldséget, gyümölcsöt -, nagyon fontos számomra a csomagtartó mérete, ezzel is maximálisan elégedett vagyok. Meg persze ott az összes csajos funkció: a beltér kialakítása, az ülés, a mélyedés a kávés pohárnak, a parkolássegítő.
A színe fontos a számodra? A piros sokak kedvence…
Nagyon fontos! A piros az egyik kedvenc színem, és bár azért az autóhoz nem szoktam öltözni, de sokszor vagyunk összhangban.
Mit jelent számodra a vezetés?
Soha életemben nem vezettem még annyit, amennyit az elmúlt két évben. A vezetés régebben számomra a függetlenségem és szabadságom kulcsa volt, az autó pedig egy praktikus eszköz, ami segíti a munkámat és az életemet. Leginkább városban vezettem, vidékre csak néha. Most viszont ez teljesen megváltozott, az Opel Crossland X-szel szó szerint a fél országot bejártam. Nagyon nagy szerepe van abban, hogy a munkámban is egy új területre tudtam kanyarodni: egyre több vidéki gasztronómiai vállalkozást és termelőt tudok felfedezni és bemutatni, főleg az ország keleti részéből, ahol nagyon sok csiszolatlan gyémánt található. Sokszor napi 4-5 órát is vezetek egy-egy értékes, felkarolandó termelőért, vagy étteremért.
Minden nap beülsz az autóba?
Mondhatni, igen. Újlipótvárosban lakom, ahonnan gyalog, illetve tömegközlekedéssel is minden könnyen megközelíthető, így a belvárosban autó nélkül is gyakran közlekedek. De mivel rendszeresen piacozom, és a főzések, munkák miatt állandóan „nagybevásárolok”, hétköznap is sokat autózom.
Hova szoktál vele menni?
Nemrég egy alföldi gasztrotúrán vettem részt, termelőket látogattam meg. A Budapest-Hortobágy-Kunmadaras-Mezőtúr-Nagykörű-Jászladány-Berekfürdő-Sátoraljaújhely-Kunmadaras-Budapest útvonalat próbáltam előtte kisakkozni. Voltam a Káli-medencében is egy szüreti, boros programon. Szombat reggelente pedig van egy piacozós rituálénk a legjobb barátommal: reggel értük megyek, beszereljük a gyereküléseket, és a két kisfiával együtt elmegyünk piacozni, pékségbe, reggelizni, aztán hazaviszem őket.
Milyen vezetőnek tartod magad?
Tartok tőle, hogy mást mondok én magamról, és mást mondanának azok, akik az anyósülésen utaznak mellettem. Ők valószínűleg azt állítanák, hogy lassú és túl óvatos, én meg erre azt mondom, hogy biztonságos és körültekintő. Kisebb parkolási malőröktől eltekintve szerencsére soha nem volt még sem balesetem, sem komolyabb koccanásom.
Vannak olyan szituációk útközben – például tolatás, párhuzamos parkolás -, amelyek nem tartoznak a kedvenceid közé?
A tolatás és a hátrafelé parkolás nem az erősségem. A mélygarázsokért sem rajongok.
Kerültél már veszélyes helyzetbe?
Igazán veszélyesbe szerencsére nem. Amikor két éve frissen, csillogóan megkaptam a gyönyörű, vadiúj, tűzpiros Crossland X-et nulla kilométerrel, és először mentem le vele Kunmadarasra, a falusi családi házunkba, Tiszaigarnál baleset történt, órákra lezárták az egyetlen utat. Az előttem álló pasi ránézett az autómra, és azt mondta: ez annyira szuper kocsi, hogy kövessem bátran, átvezet egy alternatív útvonalon. Ami egy göröngyös kukoricaföld volt, az Opel Crossland X pedig állta a sarat. Aztán visszafelé egyszer március 15-én egy éjszaka alatt méteres hó esett, hóvihar közepette kellett kievickélni az autópályáig. Minden akadályt szuperül vett az autó, és még ilyen extrém helyzetekben sem izgultam.
Mióta vezetsz? Mikor szerezted meg a jogsidat?
Egyetemistaként szereztem meg a jogsit, Kölnben, Németországban kezdtem el vezetni. Aztán brüsszeli diplomataként szereztem meg a városi vezetésben az igazi rutint. Akkor is egy Opelen.
Tudnál egyáltalán kocsi, illetve az Opel Crossland X nélkül élni?
Biztos tudnék, de nagyon nem szeretnék.
Van számodra álomautó? Amiről mindig is álmodoztál?
Egy tűzpiros Opel Crossland X!
Egy pillanatig nem csodálkozunk azon, hogy a tűzpiros városi crossover rabul ejtette Zsófi szívét. Minket is lenyűgözött az okos és komfortos modell, amelynek funkciói könnyebbé, biztonságosabbá teszik a vezetést. És persze mi is odáig vagyunk a pirosért – korábban annak is utánajártunk, hogy milyen autószínhez milyen személyiségtípus tartozik. Talán nem árulunk el vele nagy titkot, hogy a tűzpiros autók tulajdonosából kicsattan az életkedv. Ahogy Zsófiból is!
Fotók Zsófiról: Csibi Szilvi