Audi A4 Avant 2.0 TDI quattro kutyákkal
Barbi rendszeresen viszi a kutyákat versenyekre, az Audi A4 Avant ehhez kiváló választás

Barbara imádja az állatokat, egész életét ennek jegyében rendezte be. Kiköltözött Budapest mellé egy tanyára, ahol lovakat és kutyákat tartott, ezért praktikus okokból sokáig terepjárókkal közlekedett. Egy Ford Ranger pick-uppal és egy Land Rover Freelanderrel ingázott, de ezek nem voltak kényelmesek a városi utakra és elég sokat is fogyasztottak, örömmel váltott át egy Audi A4 Avant modellre.

audi a4 avant

Audi A4 Avant: könnyen megszoktam

„Öt évvel ezelőtt átültem egy égszínkék Audi A3 2.0 TDI-be, amit imádtam. Keveset fogyasztott, de a 143 lóerő azért felpörgette, ha kellett. Soha nem volt semmi baja, csak a kötelező szervízekre vittem. Utána már csak Audiban tudtam gondolkodni a következő lépésnél is.”

Audi A4 Avant kutyákkal
Együtt a csapat

A lovak idővel ugyan kikerültek Barbi életéből, ám az agarai száma egyre csak gyarapodott. Ma már öt agár boldog gazdija. „Ezért is döntöttem úgy, hogy a szeretett autómat egy számmal nagyobbra cserélem. Mindenképpen ragaszkodtam a márkához, így lett a szintén kék Audi A4 Avant 2.0 TDI Quattro. Ez az első automata autóm, de nem bántam meg, bevallom nagyon könnyű volt hozzászokni, különösen a 177 lóerőhöz” – meséli nevetve Barbi.

Az Audiban mindig zajlik az élet

Fontos, hogy a kutyák is szeressék az autót!

„Minden szempontból tökéletes ez az autó, ha kell, mind az öt agarat tudom szállítani. Természetesen ráccsal elválasztva a vezetőtértől, a biztonsági előírásoknak megfelelően. Elférünk benne, de mégsem túl nagy, így könnyű vele parkolni. Méretéhez és teljesítményéhez képest nagyon jól fogyaszt és „állati” kényelmes – mondhatjuk. Egyszerűen imádom vezetni!”

Amazon, Anouk és Mór imád utazni

Barbinak az autó kiválasztásakor a kutyák igényeit is figyelembe kellett vennie, ezért esett a választása az Audi A4 Avantra. „A magyar agaraimmal elsősorban vadászni szeretnék, az idei szezont már legális keretek között kezdjük el. Nem szabad elfelejteni, hogy ők elsősorban vadászkutyák, így amellett, hogy kiválóan elheverésznek naphosszat a kanapén, teljes életet csak úgy élhetnek, ha kiélhetik az ösztöneiket, amire több száz éve szelektálták őket. Számomra tehát fontos, hogy olyan autóm legyen, ami a saját és a kutyáim életmódjához is egyaránt passzol, és ez az Audi pont olyan.”

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •