autóvezetési tippek autóhasználati szokások
A jó vezetéshez szükség van technikára, éberségre és rutinra; fotó: Freepik/diana.grytsku

Számos sztereotípia létezik a női vezetőkkel kapcsolatban, ezeket mi is számba vettük korábban, amikor autós iskolákat kérdeztünk az igazságról. Bár vannak különbségek a két nem vezetési szokásai között, hiszen biológiai és evolúciós tények mutatnak rá arra, hogy a férfi és női agy eltérő módon működik, és a statisztikák szerint a nők kisebb baleseteket okoznak, a különbség azonban leginkább abban rejlik, hogy ki tanulja meg alaposan a leckét, vagyis hogyan lehet a szabályok – és néhány autóvezetési tipp – betartásával, körültekintően vezetni. És erre egyaránt képes nő és férfi.

Keszthelyi VivienKeszthelyi Vivien, minden idők legfiatalabb és legsikeresebb magyar női autóversenyzője tehát most mindkét nem számára ad tanácsot ahhoz, hogy hogyan éljük át a vezetés örömét, ugyanakkor maradjunk felelős vezetők. Következzen az alábbiakban öt autóvezetési tipp!

1. Vezess magabiztosan, de ne gyorsan!

A közút nem versenypálya, de ugyanakkora figyelmet igényel, mint egy kimerítő futam, hiszen a közlekedés többi résztvevőjével szemben is védenünk kell magunkat. Szükség van technikára, éberségre és rutinra ahhoz, hogy biztonságosan tudjunk közlekedni. A gyorshajtás veszélyes, de azzal is balesetet okozhatunk, ha határozatlanok vagyunk, vagy, ha indokolatlanul lassan haladunk.

Driving Set It Off GIF - Find & Share on GIPHY

Keszthelyi Vivien szerint, fontos autóvezetési tipp, hogy ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, vagy nincs elég tapasztalatunk, inkább vegyünk órákat egy szakképzett oktatótól. Ezt akkor is megtehetjük, ha már van jogosítványunk, hiszen a gyakorlás teszi a mestert.

A következő oldalon jön még 3 autóvezetési tipp, többek közt a parkolással kapcsolatban.

1
2