2. Kíméljük a hátat

A helyes testhelyzet elsajátítása és folyamatos megtartása nem egyszerű feladat. A vezetés során mindig igyekezzünk úgy ülni, hogy a hát teljes hosszát megtámasszuk. Ehhez csupán arra kell figyelni, hogy a vállak mindig a csípő mögött legyenek, soha ne előtte, vagy egyenes vonalban azzal. A kutatók szerint a komfortos vezetés akkor lesz valóban komfortos, ha 104 fokra állítjuk a háttámlát.

3. A helyes távolság kialakítása is fontos

A helyes és biztonságos vezetést nagymértékben befolyásolja a vezető, a pedál és a kormánykerék közötti távolság. Az ülés és a pedálok közötti távot úgy kell megválasztani, hogy a fék benyomásakor a láb ne legyen teljesen kinyújtva. Fontos, hogy mindig úgy helyezkedjünk el az ülésben, hogy a teljes ülőfelületen pihenünk. A combok támaszkodjanak a párnázott felületen, lehetőleg két ujjnyi távolságot hagyva a térd és az ülés között.

hajlított térd_
Fontos az ülés és a pedálok közötti helyes táv megválasztása; fotó: Unsplash/Zac Harris

A kormánykereket mindig csak azt követően állítsuk be, ha már meg van a helyes háttámla és ülés pozíció. Mint ahogyan a térdek esetében, úgy a könyöknél is fontos, hogy soha ne legyen kinyújtva. A helyes távolság, amikor a csukló a kormány felső részét érinti, az áll pedig egyenes vonalban van a kormány magasságával. Szakértők szerint a legmegfelelőbb pozíció, amikor a vezető mellkasa 25 centiméter távolságra van a kormánykeréktől.

A cikk a következő oldalon folytatódik.

1
2
3