2. Gibraltár-i repülőtér, Gibraltár

nemzetközi repülőterek
(Fotó: Petrazworld)

A világ egyik legérdekesebb repülőtere. Bár az Ibériai-félsziget déli csücskén fekszik, a brit Védelmi Minisztérium a tulajdonosa. Mindössze egy terminálja van, és a repülőgépek kifutópályája keresztezi az egyik közutat. Így minden alkalommal, ha repülőgép érkezik/indul, lezárják a Winston Churchill Avenue-t és az autósoknak várniuk kell, míg le/felszáll a gép. Persze, azért nem kell félni, hogy percenként lezárnák a teret, ezzel pedig állandó forgalmi dugókat eredményezne. Az 1939 óta üzemelő légikikötő csak az Egyesült Királyságba és Marokkóba indít, illetve fogad járatokat. Még így is, 2019-ben fél millió utas fordult meg itt.

3. Auckland Airport, Új-Zéland

auckland airport nemzetkozi repülőtérek
(Fotó: Mercatornet.com)

Mintha csak egy mesébe csöppenne az ember, amikor megérkezik a világ végére, Új-Zélandra. Erről a meséről pedig pont itt forgattak filmet és tette vonzó turisztikai célponttá az országot. Az érkező terminálon Gyűrűk Ura szobrok vannak kiállítva és a kijárati kapu felett is erre utaló installációt helyeztek el. 26 belföldi és 49 nemzetközi légikikötővel van összekötve. Érdekesség, hogy 1990 és 2005 között a repülőtér saját frekvencián üzemeltetett rádióállomást, ahol a hasznos információkon túl zenéket is játszottak az utasoknak.

A következő oldalon további nemzetközi repülőterek látványosságai várnak.

1
2
3