A Tesla elektromosautó-gyártó a Texas állambeli Austinban építi meg második amerikai gyárát, ahol mintegy 5 ezer embert foglalkoztat majd. Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója azt mondta, hogy az új Tesla-gyár gyártósorain készül majd egyebek között a Cybertruck elektromos pickup, valamint a Model Y kisméretű SUV is.
Ez nem szimplán gyár, ez egy gigagyár
Az Austin melletti 85 hektár építési terület kiválasztásában minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy a Tesla a következő tíz évben 60 millió dollár adókedvezményt kapott a helyi hatóságoktól, kiszorítva ezzel a versenyből az oklahomai Tulsa városát. A Tesla azt közölte, hogy 1,1 milliárd dollárt fektet a Gigafactory 5-be, ahol a minimálbér óránként 15 dollár lesz. Sőt, kifizetik az egészségbiztosítást is dolgozóik után, ami bár nekünk magától értetődő, az Egyesült Államokban nem feltétlenül megszokott juttatásnak számít.
Összesítve a texasi lesz az ötödik Tesla-gyár és a negyedik gigagyára a cégnek. Az első, hagyományos gyár a Tesla székhelyétől nem messze, a kaliforniai Fremontban található. Az elektromosautó-gyártó első gigfactory-ját a sivatag közepén, Nevada államában nyitotta meg 2016 januárjában, hogy eleget tehessenek a növekvő igényéknek. Ezt nem sokkal később egy New York-i és egy távol-keleti gigagyár követte 2017-ben és 2019-ben. Az első európai Tesla-gyár építési munkálatai pedig már elkezdődtek Berlinben is, ahol a tervek szerint 2021 júliusában kezdődhet el az autógyártás. Ha minden a tervek szerint halad, a Gigafactory 5-ben 2021 végén kezdődhet el az elektromos autók, azon belül is főként a Tesla Cybertruck-ok és a Tesla Semik (kamion) gyártása.
Forrás: MTI, Yahoo