Tesla Model Y
A Tesla új kompakt crossovere a Model Y (Forrás: Tesla)

Már javában folyik a Tesla legújabb elektromos autójának a Model Y-nak a gyártása, erősítette meg a cég vezérigazgatója, Elon Musk a TechCruch-nak. A Tesla a Model Y-nal azokat a vásárolókat szeretné megcélozni, akik egy elektromos crossoverben gondolkodnak, ám az X modellnél megfizethetőbb SUV-t szeretnének.

Az új Tesla-modellt 2019 márciusában jelentették be, akkor még egy 2020-as nyári szállítással számoltak. Ezzel szemben Musk mostani interjújában megerősítette, hogy az új elektromos autókat már 2020 első negyedévének végén, azaz március utolsó és április első heteiben kezdik el leszállítani azoknak, akik már elsőként megrendelték sajátjukat.

A Tesla Model Y akár 500 km-es hatótávra is képes

Musk hozzátette, hogy a cég mérnökeinek sikerült megnövelniük a Model Y maximális hatótávolságát. Így az előzetesen becsült 450 km helyett, az új modell Long Range, azon belül is a Performance változat akár 506 kilométert is képes megtenni.

 

A Model Y-t egyelőre limitált mennyiségben gyártják, mondta Musk szerdán éppen pár órával azután, hogy kikerült a Tesla előző negyedéves bevétele. Az alapján a cég 2019-es Q4-et 105 millió dolláros nyereséggel, és összesen 7,3 milliárd dolláros teljes árbevétellel zárta. Az eladott modelleket tekintve, a drágább Model X-ből kevesebb fogyott, azonban az olcsóbb Model 3 típusból elképesztő mennyiséget, 92 620 darabot értékesítettek 2019 utolsó negyedévében. Ez 46%-kal több, mint az előző év azonos időszakában mért eredmények. Nem mellesleg Greta Thunberg is éppen egy ilyen modellt kapott ajándékba Arnold Schwarzeneggertől.

A kezdeti visszafogott gyártást követően az elektromosautó-óriás 2020 közepére fokozatosan növelni fogja a Model Y termelését is. Így előreláthatólag a Model 3 és Model Y kombinált gyártási kapacitása elérheti az évenkénti félmillió darabot is.

A Tesla az SUV-szegmenst is uralni akarja

A Tesla most abban bízik, hogy az új modellel, amely árában a Model 3 és Model X közé esik, sikerül fellendíteniük az SUV eladásaikat is. „Az SUV-szegmens népszerűségéből adódóan a hosszútávú tervünk az, hogy a Model Y kapacitásunk egálban legyen a Model 3-mal.”

Tudtad, hogy Budapest első Tesla taxiját egy nő vezeti? Vele készült interjúnkat itt olvashatod el.

Forrás: TechCrunch

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •