Egy kisebb kihagyás után egy hétre újra tesztautóba ültem és kipróbáltam, hogy teljesít Magyarország egyik legnépszerűbb családi SUV-ja, a Suzuki S-Cross. Valóban igaz rá, hogy egy értéktartó családi autó, erős motorral, megfizethető áron? Teszten a Suzuki S-Cross 1,4 mild-hibrid, GL+ felszereltséggel.
Tankönyvi rész: tények a Suzuki S-Cross-ról
Márciusban itthon 2433 Suzuki-t értékesítettek, ami jól mutatja mennyire népszerű a márka Magyarországon. 2024 első negyedévében a Suzuki Vitara abszolút dominálta a piacot. Eladásai várhatóan tovább nőnek majd, hiszen nemrég mutatták be a modell legújabb faceliftjét, amelyet a tervek szerint nyáron már a kereskedésekben is megtalálunk. A Vitara és az S-Cross egyébként azonos műszaki alapra épül. A Suzuki a Vitara-t az S-Cross alá pozícionálja, tehát utóbbi számít a márka csúcsmodelljének. A Suzuki S-Cross-t itt gyártják Magyarországon, és Európába, valamint távolabbi piacokra is exportálja a Suzuki. Több változatban is kapható, amelyek között a motorizáció, a felszereltségi szintek (GL, GL+ és a legmagasabb, GLX) és a hajtásláncok különböznek.
Népszerűség tekintetében az S-Cross sem panaszkodhat, hiszen a tavalyi évet az élen zárta az eladási listán. Sőt, a teljes 2023-as évben az S-Cross vezette a magyarországi eladásokat. Az egy hetes próba után mi is bátran kijelenthetjük, hogy ez nem véletlen. Őszintén szólva, a kedvencem nekem is a Vitara a Suzuki kínálatából. A teszt végére az is kiderül, változott-e a véleményem.
Külső: szemből nyerő, olalról crossoveres
Az utolsó Suzuki S-Cross faceliftet 2021 novemberében mutatták be. Ez a frissítés új designt, időtálóbb formatervet, fejlettebb biztonsági funkciókat és kényelmi lehetőségeket hozott magával. A modell elődje platformját használja, de jóval erőteljesebb lett a megjelenése a facelift után. Köszönhető ez elsősorban a markánsabb fényes fekete hűtőrácsnak és a kicsit „kockásabb” formának. A ledes lámpák az alapfelszereltség részei, amiért mindenképpen plusz pont jár a Suzukinak. A terepesebb kinézet határozottan jól áll az autónak. Az előző design számomra kicsit inkább az idősebb korosztályt szólította meg. A jelenlegi forma sokkal inkább tükrözi egy családi, városi crossover stílusát, amit a fiatalabbak is szívesebben választanak. Ez a stílusosabb, merészebb, karakteresebb megjelenés végre határozottabban megkülönböztette az autót a SUV-ok világában és ez az eladási adatokon is látszik.
Nyolcféle színből választhatunk S-Cross-t
Színben egy igazi dögös dinamikusvörös fényezésű modellt hozhattunk el tesztre. Ez a vörös szín nagyon jól passzol az autó karakteréhez. Sokan gondolhatják így rajtunk kívül, az egy hetes tesztidőszak alatt ebből a színből találkoztunk a legtöbb S-Crossal az utakon. Egyediek így biztosan nem voltunk az utakon, de ebben a kategóriában nem is ez a cél. Kedvencünk még a kanyonbarna és az indigókék, de összesen 8 féle színben kérhetjük az S-Cross-t. Az 215/55/17 kerekek, a fekete kerékjárati íveken futó műanyag betétekkel, festett könnyűfém keréktárcsákkal jól állnak a Suzukinak. Ez a műanyag betét az egész autót körbeveszi, a padlólemez mellett is és hátul is megtaláljuk. Sokak szerint ez az „olcsóság” érzetét kelti, nekem sem tetszik kifejezetten, de a formatervhez tényleg határozottan passzol. Design szempontjából az autó hátulja, ami talán megosztja a közönséget. Méreteit tekintve 4,3 m hosszú az autó, tengelytávja 2,6 m. Abszolút tágas belül, elől és hátul is. Az autó hasmagassága 1750 mm. A nagy visszapillantótükrökből az autó környezetét tökéletesen belátni. Az ajtók szélesre nyithatók, a be-és kiszállás így nagyon kényelmes, amihez a keskeny küszöb szintén csak hozzátesz.
Ezt a motort nagyon eltalálta a Suzuki
A tesztpéldányt egy 1373 köbcentis, közvetlen befecskendezésű, 1,4 mild-hibrid motor hajtotta. Ez a változat 48V-os mild-hibrid rendszert használ, amely javítja az üzemanyag-hatékonyságot és csökkenti a CO2-kibocsátást. Választható még 1.5 DUALJET motorral, hibrid rendszerrel. A GL+ – mint a tesztmodell – és GLX modellek kérhetők AllGrip négykerék meghajtással, mely jobb tapadást és vezetési stabilitást nyújt változatos útviszonyok között. Az általunk kipróbált BOOSTERJET 1,4-es, mild-hibrid változat 9,5 mp alatt gyorsul 100-ra, végsebessége 195 km/óra. A teszt során problémánk a motorral nem volt, dinamikus az autó, a mild-hibrid rendszer tette a dolgát, a motorhang is viszonylag csendes az S-Cross-ban. Átlagfogyasztását a gyártó 4,7 és 6,3 liter közé teszi. A felhasználók tapasztalatai alapján a tesztelt változat átlagfogyasztása körülbelül 6,5-6,7 liter autópályán, városban pedig 7 liter körül alakul. Én ennél egy picit magasabb fogyasztást tapasztaltam (7,5 l) igaz csak rövid távokat mentem vele egyszerre városban. Autópályán ennél azért ment ez lejjebb természetesen.
A beltér hozza, amit a kategóriától várunk, sőt egy picit többet is
Az S-Cross utastere tágas, kényelmes mind a vezetőnek, mind az utasoknak. A fejtér és lábtér elől és hátul is megfelelő. A műanyag, kevésbé minőségi anyaghasználatot sokszor hozzák fel negatívumként az S-Cross esetében, de aki ebben a kategóriában hatalmas minőséget vár el ezen a téren, az minden márka esetében csalódni fog.
A kormány mögött az analóg órák (bal oldalt fordulatszám, jobb oldalt km óra) között digitális kijelzőt találunk. Az itt megjelenő információk között a jobb felül található „pálcika gombbal” válthatunk. Ez kicsit régimódinak hathat, de meg lehet szokni. Láthatjuk rajta például a hibrid működést, tolatáskor a radarképet, léptethetünk a fogyasztás, tempó, sebesség között, de akár a hibrid rendszer által generált visszatáplálást is nyomon követhetjük menet közben. Ugyanitt látjuk a táblafelismerő rendszerből kapott infókat, ami a teszt során nem volt ugyan mindig pontos, de 90%-ban jól működött.
Már a középfelszereltség is olyan extrákat hoz, ami sokakat meglephet
A GL+ felszereltségű tesztautóhoz bőr multikormány jár, amelyen állíthatjuk a hangerőt, válthatunk a zenei csatornák és számok között, kezelhetjük a telefon kihangosítást, kapcsolhatjuk a sávtartást és az adaptív tempomatot is. A gombokat design szempontjából nem a legszebben sikerült elhelyezni a Suzukinak, de a funkciójukat abszolút betöltik ezek a kapcsolók. A műszerfal közepén a légbeömlők alatt fizikai gombokkal állíthatjuk digitálisan a fűtést és a klímát, alul pedig kapcsolhatjuk az ülésfűtést. A vezető és utasülés közötti könyöklő kényelmes, pont jó helyen és megfelelő magasságban van. A vezető oldalon az ajtó kartámaszában megtaláljuk mind a 4 ablakhoz az elektromos ablakemelőket és természetesen itt van a tükör állító és behajtó gomb is. A vezetéstámogató rendszerek egy részét kikacsolhatjuk a kormánytól balra található gombokkal. Abszolút a Suzuki javára írható, hogy már a közepes, GL+ felszereltség esetén is olyan megoldásokat kapunk a beltérben, amelyért más márkáknál mélyebben a zsebünkbe kellene nyúlni.
Gyerekekkel szuper választás: lehet „nyúzni” a hátsó részt
A hátsó traktus nem tartogat különösebb izaglamakat (szerencsére) és pozitívuma, hogy lehet az ülés háttámláját dönteni. Gyerekeknek külön tökéletes. A gyerekülések könnyen csatlakoztathatók az ISOFIX pontokra, a biztonsági övek bekötésével gyűlt meg néha a bajom. Két ülés kényelmesen elfér hátul. A keskeny küszöbnek és a szélesre nyitható ajtóknak köszönhetően a gyerekek is könnyen szálltak ki-be, még a 3,5 éves is. És nem hallottam egyszer sem, a „jajj anya beütöttem a fejem/ lábam/kezem” szókapcsolatot sem szerencsére. A GL+ felszereltségű tesztautóhoz szövet kárpit jár, amiből jut az ajtókra is.
Csomagtartója praktikus, jól pakolható, több szintes. A pakolófelület alatt defektjavító készletet találunk vész esetére. Akasztókból lehetne picit több, de azért a meglévő hárommal is kompromisszumot lehet kötni. A csomagtér alapállásban 430 liter, amit könnyen bővíthetünk 1230 literre. A hátsó üléssor egyszerűen ledönthető, így a csomagtér teljesen síkpadlós lesz.
Már a 7 colos érintőképernyővel is elégedett lehet a tulaj
A GL+ szinten a 7 colos érintőképernyős infotainment rendszer alaptartozék, amely támogatja az Apple CarPlay és Android Auto rendszereket. A GLX-hez már 9 colos HD felbontású képernyőt kapunk, beépített GPS navigációval. Nekem tökéletesen megfelelt a 7 colos képernyő, és mivel kábel segítségével egy pillanat alatt összeköthettem a telefonomat az autóval, így abszolút nem volt hiányérzetem a beépített navigáció hiánya miatt. A vezetékes csatlakozást sokan kényelmetlennek tartják, pedig abszolút van előnye is. „Vezetékmentesen” a telefon állandóan csatlakozik, ha nincs kikapcsolva a bluetooth. Így bár, ha esztétikailag nem is a legszebb látvány egy állandóan kábelre dugott telefon a középkonzolon, létjogosultsága van és még a telefontöltés is megoldott. GLX felszereltség esetén egyébként a vezeték nélküli teljes csatlakozás is működik. GL+ szinten csak a hívásokhoz, üzenetekhez és zenéhez, pl Spotify kapcsolódhatunk bluetooth-al. A telefontükrözés csak kábellel működik. Az infotainment rendszer sebességével kapcsolatban különböző fórumokon olvasni negatív kritikákat, nekem a tesztidőszak alatt ezzel semmi problémám nem adódott. Suzuki Connect alkalmazás letöltésével pedig a telefonunkon követhetjük nyomon például az autóval még megtehető távot vagy a fogyasztást. De megnézhetjük, hol parkoltunk, sőt az autó műszaki állapotát is látjuk.
Az érintőképernyőn keresztül alapesetben, telefontükrözés nélkül is megnézhetjük többek között a fogyasztási előzményeket, látjuk az átlagfogyasztást, átlagsebességet, biztonságtechnikai információkat, azon belül is pl. az abroncsnyomást. De nyomon követhetjük a képernyőn azt is, hogy a mild-hibrid rendszer éppen hogyan működik. Állíthatjuk a rádiót stb. Az autóban a hangzás egyébként kifejezetten jó, jól szólnak a beépített hangszórok, abszolút megfelel a minőség az általános igényeknek.
A vezetési élményre panaszunk nem lehet
A Suzuki S-Cross-t vezetni egyszerű, kényelmes, a vezetési élmény kiegyensúlyozott és dinamikus. Hozza, amit egy ilyen autótól várunk. Nem feltétlenül a sportos vezetési élményt keresők fogják megtalálni benne a számításukat, de nem is ez a cél. A tesztmodell 6 fokozatú váltója jól működött – bár a 3-as fokozatot néha picit nehezebben vette. A start-stop rendszer nem zavaró sőt, kifejezetten halkan teszi a dolgát és nem rezonáltatja be a kocsit minden újraindulásnál. A motor jól gyorsul, nem lomha. Nagyobb sebességnél az autópályán a szélzaj kicsit hangosabb, de még abszolút nem zavaró. A S-Cross futóműve kényelmes utazást biztosít, egész jól simítja ki a városi utakon található úthibákat, autópályán szépen lecsillapodik.
A Suzuki által szabadalmaztatott 4W/D technológia segítségével 4 vezetési mód közül választhatunk. Az AllGrip SELECT auto, sport, snow és lock üzemmódot kínál. A váltó mögötti „forgógombbal” válthatunk a módok között. Az Auto üzemmód alacsony fogyasztást biztosít az átlagos útviszonyok közt. A rendszer csak akkor kapcsol összkerékhajtásra, ha csúszást érzékel. Sport üzemmódban nagyobb nyomaték jut a hátsó kerekekre, a motor élénkebben reagál a gázadásra. Snow üzemmód optimális beállítás a havas, poros és csúszós utakra. A Lock üzemmód pedig kiszabadítja az autót a hó, a sár vagy homok fogságából azáltal, hogy a rendszer maximális nyomatékot továbbít a hátsó kerekekre.
Mindent megkaptunk, ami a biztonságos vezetéshez kell
A tesztelt S-Crossban első és hátsó parkolószenzor és tolatókamera segítette a parkolást. Kiválóan működő, pontosan beállított rendszer került ezen a téren is a Suzukiba, abszolút meg voltam vele elégedve. A Suzuki S-Crosshoz okoskulcs jár már GL+ felszereltség esetén is. Azaz elég a kulcsot magunknál tartani, a kilincseken található érzékelő segítségével nyitható az autó. Az indításhoz pedig elég egy gombnyomás a kormány alatt jobb oldalt, a lényeg hogy nálunk legyen a kulcs. A tükrön található holttér figyelőért szintén plusz pont jár a kategóriában a Suzukinak. A biztonságos vezetést a tesztmodellben olyan funkciók támogatták még, mint a kombinált érzékelős vészfékasszisztens, sávelhagyás figyelmeztetés, sávtartó, táblafelismerő rendszer, adaptív tempomat, Stop & Go funkció és hegymeneti elindulássegítő.
Mennyibe kerül jelenleg Magyarország egyik legnépszerűbb SUV-ja?
Az elmúlt időszakban tapasztalható gazdasági változások természetesen a Suzukit sem kímélték. Sokat olvasni arról, hogy többen elfordultak a márkától az áremelések hatására, az eladási adatok azonban abszolút cáfolják ezt a felvetést. A legnépszerűbb S-Cross modellekhez jelenleg körülbelül a következő árakon juthatunk hozzá:
- S-Cross 1.4L mild-hibrid 6MT 2WD GL+: 9 450 000 Ft-tól kezdődik, akciós áron 7 950 000 Ft
- S-Cross 1.4L mild-hibrid 6MT AllGrip GL+: 10 200 000 Ft-tól kezdődik, akciós áron 8 700 000 Ft
- S-Cross 1.4L mild-hibrid 6MT 2WD GLX: 10 270 000 Ft-tól kezdődik, akciós áron 8 370 000 Ft
- S-Cross 1.4L mild- hibrid 6MT 2WD GLX Panoráma: 10 520 000 Ft-tól kezdődik, akciós áron 8 620 000 Ft
Összegzés
Nem jutottunk másra a teszt során, mint már annyian előttünk: a Suzuki S-Cross valóban egy népszerű választás azok számára, akik megbízható és sokoldalú városi crossovert keresnek. Határozottan megállja a helyét családi autóként. Már a GL+ felszereltségi szinthez járó extra biztonsági és kényelmi funkciókkal úgy érezheti bárki, hogy ár-érték arányban egy nagyon jó befektetést tett, mikor megvásárolta. Megbízható, jól felszerelt autó, ami dinamikus, kényelmes vezetési élményt nyújt és gazadásgosan fenntartható. Nálam azért még mindig a Vitara a nyerő, de nagyon szorosan utolérte az S-Cross.
Ezt se hagyd ki:
- Irány az Atlantisz! – BYD Atto 3 Design teszt
- Maxi! – 2024 Mini Countryman John Cooper Works All4 teszt
- Coupék királynője – Mercedes-Benz CLE 300 4MATIC Coupé teszt