Egy fekete Porsche Turbo 1975-77-ből (260 LE, 250 km/óra) és egy arany Porsche Turbo S 2017-ből (580 LE, 330 km/óra)

Tavaly már jártunk a brüsszeli Autoworldben, akkor a BMW M1 spotkocsi 40 éves történetének szentelt kiállítást néztük meg, és gyönyörködtünk a szebbnél szebb BMW-kben. Most pedig visszarepültünk a belga fővárosba, hogy a 70 évvel ezelőtt alapított Porsche gyár remekműveit csodálhassuk meg az elmúlt hét évtizedből.

A Porsche kiállítás az autó gyártásának 70 évét öleli fel. Ez a piros Porsche egy 928-as, amit 1978 és 1995 között gyártottak
A 2018-as széria gyönyörű Porschéi – bár lehetnének kicsit színesebbek

Emlékszem, az öcsém Matchbox-gyűjteményében a Porschék különösen értékes daraboknak számítottak, a házi versenyeken gyakran értek be elsőnek a célba, éppen ezért általában összevesztünk, hogy kinek a csapatába kerüljenek. Mindeközben a valóságban is hódítottak (és hódítanak ma is) a Porsche versenyautók a pályákon – no meg persze a közutakon, hiszen a márka a sportkocsi rajongók számára is gyárt modelleket.

Porsche versenyautók
Porsche 718 RSK versenyautó, 260 km/óra, 1957-1959
Porsche RS Spyder LMP2, 450 lóerő, 2006

Bár hivatalosan 1948-tól létezik a Porsche gyár, de a mérnök Ferdinand Porsche (1875-1951) és a fia, Ferdinand Alexander Porsche (Ferry Porsche, 1909-1998) munkássága már az ezt megelőző időkben is igencsak termékeny volt. Apa és fia 1931-ben alapította tervezőirodáját Stuttgartban (ma a város külvárosában, Zuffenhausenben van a Porsche központja), a német állam megrendelésére például a családfő fejéből pattant ki a Volkswagen Bogár autójának a terve – a kocsi annyira sikeres lett, hogy végül 65 éven keresztül gyártották, kisebb-nagyobb módosításokkal.

A Porsche 1948 és 1965 között gyártotta a 356-os szériát
Gyönyörű piros bőr belsőt kaptak a Porsche 356 modelljei

Majd jött a 2. világháború, és a háború utána az apa háborús bűnök miatt (ugyanis Hitlerrel is együttműködött) Franciaországban börtönbe került. Az irodát a fia, Ferry és lánya, Louise (akinek érdekes élettörténetéről is írtunk) 1946-ban az ausztriai Gmündbe telepítette át, és itt születtek meg az első olyan autók, amelyeket már a Porsche névvel azonosítottak. Ezek a legendás 356-os széria darabjai, amelyekből először csak 50 darab készült, ám végül olyan sikeres lett a gazdagok között, hogy kisebb módosításokkal egészen 1965-ig gyártották.

Porsche 911 GT1, 1996-1998, 544 LE, 310 km/óra

Az ötvenes években Ferry fia, akit szintén Ferdinándnak hívtak (becenevén Butzi, 1935-2012), már bejáratos volt az autóműhelybe. A huszonéves fiú először gyurmából formázta meg a legendás 911-es modellt, amit végül 1964-ben kezdtek el gyártani. Mára a Porsche 911 igazi supercarrá nőtte ki magát, tavaly mutatták be a legújabb nyolcadik generációs szériát, a 450 lóerős Carrera S-t és Carrera 4S-t – amelyekből akár te is megtervezheted a saját modelledet . És ami hihetetlenül hangzik, de nagyon is igaz: egy magyar tervező, Varga Péter keze munkáját dicséri a legújabb Porsche 911 dizájnja!Tervezz saját Porschét!Tervezz saját Porschét!És most nézegessetek további képeket a Porsche 70 kiállításról, amely január végéig volt nyitva Brüsszelben. De ha kedvet kaptatok, hogy közelebbről megismerkedjetek a Porsche történetével, és szeretnétek gyönyörködni a szebbnél szebb kocsikban, akkor látogassatok el a Porsche múzeumba a németországi Stuttgart-Zuffenhausenbe.