Alex, otthonod gyakorlatilag a koronavírus olaszországi központjában található. Hogy vagytok?
Mindenki jól van. Természetesen mi is érezzük a történések következményeit és imádkozunk azokért, akik közvetlenül harcolnak a vírus ellen: az orvosokért, a nővérekért és a kórházi személyzet minden tagjáért. Mi szerencsés helyzetben vagyunk. Van egy házunk, a kerti faházban van az edzőtermem és egészségesek vagyunk – csupán a kialakult helyzet gondolata miatt van bennünk némi szorongás.
Mivel telnek a napjaid mostanában?
Igen komoly sportcélok lebegnek előttem, így sokkal jobban tudok az edzésekre koncentrálni. Természetesen soha nem kívánnék egy mostanihoz hasonló helyzetet, de sok minden csak nézőpont kérdése: a dolgok soha nem csak negatívak vagy pozitívak. Személy szerint roppant pozitív körülményként élem meg, hogy a jelenlegi helyzetben nem csörög annyit a telefonom, senki nem hív sehova, és így több időm marad arra, hogy a saját időbeosztásom szerint foglalkozzak a dolgaimmal. Reggel felkelek és azt mondom: rendben, ideje edzeni. Így az edzéseim köré tervezem meg a napomat. Persze sokat ülök a számítógép előtt és igyekszem kapcsolatban maradni a környezetemmel. Az idei évem legfontosabb célja Tokió volt, egészen mostanáig erre készültem. Most, hogy az olimpiát elhalasztották, újra kell gondolnom a céljaimat, de abban biztos vagyok, hogy nem lesz nehéz új kihívást találnom. Másra kell helyeznem a hangsúlyt, de annyi tervem és célom van még, hogy ez egyáltalán nem lesz nehéz.
De ettől még a 2021-es tokiói olimpia marad Alex Zanardi egyik legfőbb célja?
Sportolói szemmel nézve az én korom már olyan, mint a kutyáké: egy év hét másikkal ér fel. Már az is nagy csoda volt, hogy közel az 54-hez célul tűztem ki az idei tokiói indulást, egy évvel később, közel az 55-höz pedig ez már sokkal-sokkal keményebb lesz. A törekvéseim ugyanakkor megingathatatlanok. Hogy ezeket mennyire fogom tudni kézzelfogható teljesítményre váltani, az már más kérdés.
Térjünk vissza az aktuális helyzethez: nagy kihívást jelent az elszigetelődés?
Meg kell, hogy mondjam, maximálisan megbízok a jelenlegi helyzetet elemző tudósokban, hiszek bennük és hiszem, hogy azzal tesszük a legtöbbet, ha otthon maradunk és megpróbáljuk elkerülni a vírust. Most már tudjuk, hogy a megfertőződött emberek száma tízszer nagyobb, mint ahogy azt néhány napja hittük. Mert nem vetettünk mindenkit teszt alá. Rengeteg olyan ember is van, aki megfertőződött, csupán nem tud róla, mert nincsenek tünetei. Ez a helyzet rengeteg aggodalmat szül, a legrosszabb forgatókönyveket pedig csak úgy tudjuk elkerülni, ha mindenki otthon marad, és így a vírus nem terjed tovább. Legtöbbünk szervezete azonban képes felvenni a versenyt a vírussal, és meg tudja gyógyítani önmagát, ahogyan azt sok más vírusos megbetegedés esetén is teszi. Nincs más dolgunk: várni kell és bízni az emberekben, akik a frontvonalban harcolnak a vírus ellen. És be kell tartanunk a rendkívüli intézkedéseket. Ennyire egyszerű.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
