Oláh Ibolya nyerte Nem adom el című dalával A Dal döntőjét szombaton. A Dal Akusztik verseny fődíját Fóris Rita vehette át Olyan szép című daláért. A Dal 2022 negyvenes mezőnyének legjobb nyolc előadója lépett színpadra, számaik szimfonikus változatban szólaltak meg a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretében. Ez is érdekelhet: Görög Zita befogadott egy ukrán menekült családot
Oláh Ibolya tízmillió forint pénzjutalomban részesült
A döntőben a produkciók elhangzása után a zsűri pontszámaival négy előadó és dal maradt versenyben: Oláh Ibolya és a Nem adom el 38 ponttal, a Subtones (Nem segít más) és a Third Planet (Táncol a világ) 22-22 ponttal, valamint Solére-től a Másért 16 ponttal.
Ezt követően az ötödik zsűritag szerepét betöltő közönség szavazataival dőlt el, melyik dal lesz a győztes. A nézők sms-ben szavazhattak, a legtöbb voksot Oláh Ibolya Nem adom el című dala, Födő Sándor, Hegyi György és Csakmag Vivien szerzeménye kapta, így ez lett 2022-ben az év magyar slágere. Oláh Ibolya győztes produkcióját itt tudod megnézni.
Oláh Ibolya Az Év Dala 2022, egyben a Petőfi Zenei Díj Év dala 2022 elismerésben részesült. Az előadóval a közmédia egy éven belül legfeljebb tíz dalból álló lemezfelvételt, erről egy zeneszámból videóklipet készít, a győztes emellett tízmillió forint pénzjutalomban is részesül, amelyet zenei produkciójának fejlesztésére fordíthat. A Dal 2022 versenyről és a résztvevőkről a műsor honlapján találsz több információt.
Ajánló:
- Cápatámadás áldozata lett Vasvári Vivien, képeken a sérülése
- Járai Máté nem titkolózik tovább: bevallotta, hogy biszexuális
- Megkérték Tornóczky Anita kezét, mutatjuk az eljegyzési gyűrűjét
- Till Attila bevallotta, előfordult, hogy ittasan vezetett műsort
- Hatalmas összeggel támogatja Ukrajnát Leonardo DiCaprio