járai maté biszexuális
(Fotó: RTL Sajtóklub/Álarcos Énekes)

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a színész és felesége nyitott házasságban élnek, most azonban az is kiderült, hogy Kírát egyáltalán nem zavarja, ha Mátét férfival látja együtt, inkább ő is beszáll az édes hármasba. Járai Máté az Összezárva Hajdú Péterrel műsor legújabb vendége, őszintén vallott szexuális kalandozásairól. Tipp: Till Attila bevallotta, előfordult, hogy ittasan vezetett műsort

Járai Máté nyitott házasságáról: a felesége mellett férfiakkal is ágyba bújik

A színész elárulta, hogy korábban internetes társkeresőkön is fent voltak feleségével, külön-külön és együtt is, azonban már törölték magukat ezekről a platformokról. „Olyan párokat kerestünk, akik csatlakoznak más párokhoz. Kíra nem keresett nőt, engem nagyon izgatott ebben az egészben az a fajta felfedezés, ami szexuálisan érdekes lehet, mennyire vagyok nyitott dolgokra. Kiderült, hogy igen, sokkal szélesebb vagy színesebb körben vagyok nyitott, mint ahogy ezt mások teszik – vezette fel mondandóját Járai Máté, majd kijelentette, hogy biszexuális.

A színész a Blikknek azt mondta, mindenkinek a magánügye, kivel bújik össze a hálószobában, de amíg hazánkban nem elfogadott például egy meleg kapcsolat, ismert emberként neki kötelessége felvállalni. „Számomra nagyon fontos az elfogadás és az önazonosság. Hosszú út vezetett idáig, óriási harcaim voltak, de most már minden témáról tudok beszélni, ami tabutéma: ilyen, hogy biszexuális vagyok.”

„Magyarországon gyerekcipőben jár az elfogadás, sokakat megbélyegeznek és kirekesztenek, és amíg ez így van, bár én sem szívesen beszélek a hálószobatitkaimról, ismert emberként kutya kötelességem kiállni a nyilvánosság elé ezekben a témákban” – magyarázta.

Ezek a sztárhírek is érdekelhetnek:

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •