Műszaki tartalmát egyenesen a versenypályákról hozta, formavilágával és szolgáltatásaival, no meg elnevezésével a nyolcvanas évek űr-romantikájához igazodott a Peugeot Oxia, minden idők valószínűleg leginkább vérpezsdítő francia tanulmányautója.
Csupán stílusgyakorlat volt a Peugeot Oxia?
Az 1980-as évek végén aranykorát élte az európai szupersportkocsi-gyártás. Olyan feledhetetlen típusok után vágyakozott a világ, mint a Lamborghini Countach, a Ferrari F40 vagy a Porsche 959. Nem sokon múlt azonban, hogy ez az illusztris társaság egy francia nemest is felvegyen tagjai közé. Nem, nem az ekkor még csak kósza elképzelésként (méghozzá kósza olasz elképzelésként) létező Bugatti EB110-re gondolunk, hanem a Peugeot Oxiára. Az 1988-as tanulmányautóra ma leginkább kecses szépségű stílusgyakorlatként emlékezünk, pedig jóval többnek szánták annál. A márkának nagyon is komolyak voltak a szándékai az elegáns gran tourismóval.
A Peugeot a nyolcvanas években komoly változásokon ment át. A Talbot márka újraélesztésére tett, ambiciózus kísérlet kudarcából talpra állva az autógyártó stabilizálta anyagi helyzetét, és ezzel párhuzamosan egyre fajsúlyosabb tényezővé kezdett válni a motorsportban. A raliban elért világsikerek után a hosszú távú pályaversenyzés felé orientálódott a Peugeot, aminek a kilencvenes évek elejére meg is lett az eredménye: a sportautó világbajnokságban szerzett egyéni és konstruktőri címek mellett az ikonikus Le Mans-i 24 órás futamon is többször győzött a márka. Ezt vetítette előre a Quasar: egy 1984-es tanulmányautó, amely a B-csoportos Peugeot 205 T16 raliautó technológiáját plántálta bele egy futurisztikus karosszériába. Szárnyas ajtóival, áramvonalas formavilágával és modern funkciókkal telezsúfolt, fényűző belső terével a Quasar ott kopogtatott az automobil arisztokráciájának kapujában, bebocsátást mégsem nyerhetett. Ahhoz túlságosan is pragmatikus volt a versenypályákon tökéletesített futómű és a vulkánkitörés erejét 1,8 literbe koncentráló erőforrás.
5 másodperc alatt gyorsult 100 km/órára
Ezt az ellentmondást oldotta fel négy évvel később a Peugeot Oxia. Minden eleme kifinomultabb és harmonikusabb volt, anélkül, hogy ez a lehengerlő dinamizmus rovására ment volna. Hogyan is mehetett volna, hiszen valójában az Oxia (amely egy Mars-béli síkságról kapta a nevét) is motorsport-alapokra épült. Motorját és aerodinamikai megoldásait egy C-csoportos versenyautótól, a hosszú távú futamokra fejlesztett WM-Peugeot P87-estől kölcsönözte. A hátsó tengely elé beépített, 2.8 V6-os blokk teljesítményét a motorsportban használt 850 lóerőről visszavették 670-re. Ez a vezethetőségnek és az élettartamnak is jót tett.
A percenként akár 8200-at forgó biturbó erőforrás irtózatos 720 Nm-t szabadított a négy hajtott kerékre, nem egészen 5 másodperc alatt gyorsítva 100 km/órára az autót.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
