Milyen tapasztalatokat szerzett ebben az ágazatban mérnöknőként?
Igazán szerencsés vagyok, hogy az alternatív üzemanyagok területe valamivel progresszívebb az átlagnál. Különösen igaz ez a Toyotára, hiszen a cég két alapvető pillére a folyamatos fejlődés és az emberek tisztelete. Úgy érzem, annak ellenére, hogy általában én vagyok az egyetlen nő a szobában, soha nem kezeltek másképp. Dolgoztam a gyártási területen is, ami kicsit más. Dolgoztam korábban autós műhelyekben is, ami szintén másféle feladat, ahogy van különbség az akadémiai világ és az ipar között is. Az egyetemi világ igazi élmény, ott igazán jól megtanulhatjuk a szakmát anélkül, hogy kívülállónak kellene éreznünk magunkat – de amikor elkezdünk dolgozni az ágazatban, akkor azok leszünk. Sokszor kérdeznek engem azokról a nőkről, akik mérnökként kezdték, de aztán feladták ezt a szakmát. Ettől kicsit szomorú vagyok, mert szerettem volna, ha többen maradunk. Sokan érzik azt, hogy míg a férfiak bármilyen állásra pályázhatnak úgy, hogy egyszer majd elég képzettek lesznek hozzá, addig a nőknek 100 százalékban felkészültnek kell lenniük, mielőtt megpályáznak egy állást. Én is sokszor éreztem úgy az egyetem első éveiben, hogy nem tudok annyit, mint a fiúk, és többet kell tennem azért, hogy bizonyítsak. Azt hiszem, ez egy rossz beidegződés, és egyáltalán nem gondolom, hogy igaz lenne. Szeretném azt látni, hogy egyre több nő tart ki a mérnöki diplomája mellett, és egyre több nő ismeri fel, hogy megüti az elképzelt szintet. Mindössze arról van szó, hogy nem elég magabiztosak.
Vannak még olyan férfi főnökök, akik szerint ön nem való ebbe a szakmába?
Jó ideje nem mondtak nekem ilyesmit. Talán ez a kezdők esetében inkább jellemző. Végső soron az számít, hogy jól végezzük-e a dolgunkat. Ha igen, akkor kivívjuk a főnökeink tiszteletét, de ha nem kapunk tiszteletet, minek is érdekelne minket a véleményük? Remélem, egyre kevésbé lesz ez a helyzet a pályakezdő nőknél, de sajnos, bár nem a Toyotánál, de alkalmanként még hallok ilyesmit.
Bár a Toyota progresszív munkahelyként van számon tartva a nők szempontjából is, milyen tapasztalatai voltak, amikor Japánban dolgozott? Hiszen ott a társadalom konzervatívabb felfogású a nemi szerepeket tekintve…
13 hónapig dolgoztam Toyota Cityben, de addigra már elég régóta voltam a pályán ahhoz, hogy a csapat ismerjen, így soha nem tapasztaltam olyasféle szexizmust, amit említ. Mindemellett én voltam az egyike a két mérnöknőnek, aki ebben az időszakban ott dolgozott. Japán kultúrája igazán érdekes, izgalmas világ, de úgy gondolom, lassan ez is változik. Az ottani barátnőim közül is egyre többen karrierorientáltak, holott egy generációval korábban még nem lettek volna azok. Összegezve kijelenthetem, hogy én személy szerint soha nem tapasztaltam szexizmust. Talán egy területet kivéve: az acélbetétes cipőket illetően. Nem gyártanak ugyanis női acélbetétes cipőt az én méretemben, ezért férficipőt kellett hordanom. Abban pedig úgy festettem, mint egy hatalmas bohóccipőben. Ez az egyetlen panaszom azzal kapcsolatban, hogy milyen amerikai nőnek lenni Japánban.
Forrás: Jackie Birdsallal a mértékadó Design News készítette az interjút.
