Két ütőképes autó között a földre ült a Peugeot, kellett valami más
Az FIA-nak alig egy évtizedre volt szüksége ahhoz, hogy a szabályzatot a megváltozott körülményekhez igazítsa. Megszületett a homológ versenyautó fogalma: az új 4-es csoportban induló gyártók akár teljesen egyedi autót is építhettek a versenyekre, feltéve, hogy abból legalább 500 utcai példányt is építenek. Így született meg a legendás Lancia Stratos HF 1974-ben. A legtöbb gyártó azonban óvatosabban járt el, és létező szériamodellekből alakította ki versenyautóját.
A Peugeot Competitions több vasat is tartott a tűzben. A sivatagi túraversenyeken többszörösen bizonyított 504-est, valamint a parányi, de annál tüzesebb 104-est. Mindez gyorsan túl soknak bizonyult a jóból. Még a programba a szívét-lelkét beleadó Gerald Allegret csapatigazgató sem tudta megakadályozni, hogy el ne aprózódjanak a Peugeot erőforrásai: két ütőképes autó között a földre ült a csapat. Egyre nyilvánvalóbb volt, hogy azonnali és radikális irányváltásra van szükség.
Az utolsó lökést az extrém B-csoport 1982-es bevezetése adta meg. A Peugeot feladta korábbi stratégiáját, amely a bajnokságokon való részvétel helyett az önálló terepralikon elért eredményekre helyezte a hangsúlyt, a túlságosan stabil 504 Coupé pedig végérvényesen kegyvesztetté vált – csakhogy nem volt autó, ami a helyébe léphetett volna! Az 1977-ben bevezetett 305-ös már nem volt éppen fiatal, ráadásul elsőkerék-hajtású volt, csúcsmotorjának teljesítménye pedig éppen csak elérte a 88 lóerőt. Allegret-nek ekkor merész ötlete támadt: az 504-es hajtásláncát kellene ötvözni a kisebb, fordulékonyabb 305-ös karosszériájával és futóművével.
Megszületett a Peugeot 305 V6
A gondolatot tett követte – bár a feladat a legkevésbé sem volt egyszerű. Az 504-es 2,7 literes, 250 lóerős V6-os blokkjának lökettérfogatát 2,5 literre csökkentették, mert így kedvezőbb súlykategóriában indulhatott a B-csoporton belül. Hogy a méretcsökkentés ellenére ne csorbuljon a teljesítmény, a blokk dupla Solex porlasztót kapott; a kedvezőbb tömegelosztás érdekében pedig a lehető legjobban hátratolták. Így született meg a közép-orrmotoros, hátsókerék-hajtású 305 V6. A kardántengely elvezetése érdekében széles padlóalagutat hegesztettek a padlólemezre; a mechanikus védelem érdekében ebben vezették el a kipufogócsövet is.
A karosszériából sem sok eredeti elemet használtak fel. A tetőlemez és az ajtók alumíniumból készültek, a látványos légbevezető-nyílásokkal tagolt gépháztetőt, valamint a csomagtartó fedelét üvegszálas kompozitból alakították ki. A Peugeot 305 V6 fékjei a 604-es szedánból származtak, a futómű hangolásában az 504-eshez igazodtak. A kerékíveket kiszélesítették, hogy elférjenek a nagyobb nyomtávval szerelt, széles kerekek. A tengelytáv látványosan megnőtt, a mérnökök a lehető legcsekélyebb túlnyúlásra törekedtek.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
