Vogel Adrienn
Egyelőre inkább az autósport vonzza, de kamionba is bármikor visszaülne Vogel Adri

Korábbi navigátora, Notheisz Ivett kedvesével, a tapasztalt versenyző Maricsek Miklóssal vág neki az idei szezonnak Vogel Adrienn. Tipp: Vogel Adrienn: szeretek férfiak ellen versenyezni

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetségnél 2021-ben immáron negyedszer Az év női autóversenyzőjének választott raliversenyző több hazai és nemzetközi versenyen is indul idén, a magyarországi helyszínek mellett főleg cseh- és szlovák eseményeken láthatjuk majd az új felállású párost. „Izgatottan várom a közös munkát, biztos vagyok benne, hogy rengeteget fogok tanulni Mikitől. Egy elképesztően tapasztalt pilótáról van szó, akivel ráadásul a magánéletben is jó barátok vagyunk, úgyhogy igazán örülök, hogy most együtt is dolgozhatunk” – mondta Adrienn.

Vogel Adrienn és Maricsek Miklós március végén debütálnak

Maricsek Miklós évtizedek óta meghatározó tagja a hazai raliéletnek, a bejelentéssel kapcsolatban azt mondta, soha nem gondolkodott azon, hogy ezzel a felállással felborulnak-e a klasszikus női-férfi szerepek az autóban. TIPP: Mucikám, inkább a levest kavargasd, ne a kormányt forgasd!

„Soha nem voltak ilyen előítéleteim, talán azért, mert Adri elképesztően jól vezet, ültem már mellette, láttam is kívülről, soha nem jutott eszembe, hogy huh, itt most egy nő vezet. Ráadásul amikor pályán versenyeztem, sokat tanultam tőle, így most az erőviszonyok kiegyenlítődnek az autóban. Az a cél, hogy a 26 év alatt összegyűjt tapasztalatot megpróbáljam átvinni, és hozzunk néhány másodpercet az eredményeken. Mivel nem vagyunk idegenek egymás számára, szerintem két-három verseny alatt össze tudunk majd szokni.” Ezt is látnod kell: A 9 éves gokartversenyző Emíliára még Vogel Adrienn is felfigyelt

A következő oldalon Vogel Adri videóbejelentését is megnézheted.

1
2