Az RTL Reggeli műsorvezetője már korábban is egy Jazzt vezetett, most azonban hivatalosan is a Honda Jazz e:HEV márkakövete lett. Az autóról mesélt nekünk.
Könnyű kormányozni, jól belátható belőle az út, könnyű pakolni a rakodóterébe. Ezért is szereti Ági az Opel kishaszonjárművét. A többit elmeséli ő nekünk.
Az olasz tengerpart ihlette a Fiat 500 Dolcevita dizájnját. Kék-fehér csíkos vászontető, piros díszcsíkok, Gelato fehér fényezés. Édes volt benne az élet!
A teljesen elektromos üzemmód mellett összkerék meghajtással is vezethető az Opel új plug-in hibridje. Tesztünkben mindent elárulunk erről a szuper modellről.
Dr. Tóth Alexandra Amerikában tanult meg vezetni, egyetemi évei alatt autóval átszelte a fél kontinenst. Ma már itthon él és egy ötajtós MINI Cooper-t vezet.
Energikus és határozott, elegáns és lendületes az új Mazda 3 Hatchback. Kívül-belül, minden elemét imádtam, fájó szívvel adtam vissza a teszthétvége után.
Egyre felkészültebben vásárolunk új autót, szeretjük az automata megoldásokat, a belső design pedig kiemelten fontos nekünk, nőknek. Sőt megsúgjuk, az autóvásárlások többsége mögött erősen érezhető a női befolyás.