peller mariann honda jazz e:hev márkakövet

Peller Mariann, az RTL Reggeli műsorvezetője már korábban is egy Jazzt vezetett, most azonban hivatalosan is a Honda Jazz e:HEV márkanagykövete lett. Bár a kocsikra általában csak használati tárgyként tekint Mariann, ez a kis piros hibrid autó mégis kezd erősen a szívéhez nőni.

Három hónapja vezeted az új Honda Jazz e:HEV modelljét. Könnyű volt megszeretni?

Pillanatok alatt megszerettem, ugyanis ez az első igazi újautó-élményem! Korábban is Honda Jazzt vezettem, de az egy alapfelszereltségű, kézi váltós modell volt. Na, ahhoz képest pont olyan volt az új, mintha űrhajóba ültem volna! A jóhoz könnyen hozzá lehet szokni. Szinte azonnal sikerült fejben is átállni, eszembe nem jut egy pillanatig sem, hogy nyomkodjam a kuplungot. Arról nem beszélve, hogy erős. Úgy megy ez az autó, mint kés a vajban, és mindezt suttogva, halkan teszi.

Ami pedig végképp lenyűgöz, hogy eddig még sosem volt fedélzeti komputeres autóm, és határtalan boldogságot érzek, amikor képes úgy összekapcsolódni a telefonommal, hogy nemcsak a kihangosítás működik, de a műszerfalon látom az üzeneteimet, a naptáramat, azaz a telefonomat kitükrözve. Annak, akinek szinte állandóan a fülén lóg a mobil, és megállás nélkül dolgozik, ez felbecsülhetetlen. A környezetkímélő kivitel pedig segít hűnek maradni az elveimhez. Számomra ez rendkívül fontos szempont volt. Mérhetetlenül büszkévé tesz, hogy a hibrid hajtású Honda Jazz e:HEV-vel mindössze 3,8 liter a fogyasztásom 100 km-en.

peller mariann piros honda jazz hibrid modell

Melyek a kedvenc kényelmi és vezetéstámogató funkcióid az autóban?

Szerencsére van belőlük elég, s bár az elején kicsit nehéz volt megszokni, ma már imádom mindet. Amikor a sáv széléhez közeledek, ő figyelmeztet, és átveszi az uralmat a kormány fölött, visszaterelve az autót a sáv közepére. Ezt kifejezetten szeretem, mert a biztonságomat szolgálja, és megnyugtat. A tempomatot csak egyszer használtam. De olyat is tud a Honda Jazz e:HEV, hogy követi az előttem levő autót, és tartja a köztünk lévő távolságot. A tolatóradarért Isten áldja a feltalálóját! Ennek ellenére még gyakran forgatom a fejem parkoláskor, de szeretem, hogy szól a radar, meddig gurulhatok.

Mire használod a kocsit?

A gyerekeket ezzel viszem oviba, iskolába, edzésre, ezzel megyek dolgozni, gyakran vidékre is, és bevásárlásra is ezt használom, mert jól pakolható. Néha előfordul az is, hogy szép időben kimegyünk vele a város szélére piknikezni.

peller mariann honda jazz e:hev márkakövet

A gyerekek is gyakran ülnek benne?

Amikor először beleültek, el voltak ájulva. Azóta pedig többször kérik, hogy ezzel menjünk. De nem csak a gyerekek, a férjem is „lopja” a kocsimat. Ilyenkor csak annyit kérek, hogy az okmányokat tegye mindig vissza a táskámba.

Amióta anya lettél, másként vezetsz, mint előtte?

Akkor kezdtem vezetni, amikor már készültünk a gyerekvállalásra, úgyhogy csak a várandósságom előtt pár hónappal lett meg a jogsim. Akkor még nem száguldoztam, utána pedig már nem. Nem is szeretek lenyomni senkit az útról, bár néha jólesik beállni egy nagy autó melletti sávba a pirosnál, és hirtelen gyorsítva otthagyni, ha zöldre vált a lámpa.

peller mariann piros honda jazz hibrid modell

A Honda Jazz e:HEV előtt milyen autóid voltak?

Egy Honda Jazz Trendet kezdtem el 28 évesen vezetni, előtte pedig egy használt Nissan Micrán gyakoroltam kezdőként. Gyurival, a férjemmel választottuk, úgy gondoltuk, nem kockáztatunk, az is megfelel, míg megtanulok biztonságosan vezetni.

Hogyan vezetsz?

Úgy gondolom, sportosan, de ésszel. Tartom a megfelelő távolságot az előttem lévőtől, mert volt már kellemetlen tapasztalatom. Bár soha nem volt balesetem, a „majdnem”-eknek meg kellett történniük, hogy tudjam, nem érdemes kockáztatni. Természetesen, amikor van lehetőség, dinamikusan megyek, hiszen így élem az életemet is, szeretek haladni.

peller mariann honda jazz e:hev márkakövet

Hogyan viseled, ha nem te vezetsz?

Én szeretem, ha más vezet, engem ez nem frusztrál. Az viszont igen, ha valaki gyorsan megy, nem tartja a követési távolságot, hirtelen fékezget. A férjem és az apukám mellett mindig biztonságban érzem magam az autóban is.

Mit jelent neked a vezetés?

Számomra ez a szabadság! Ilyenkor azokat a zenéket hallgatom, amiket én szeretek, bár az utóbbi időben rászoktattam a gyerekeket is az én kedvenceimre. Gyakran énekelek vezetés közben. Szeretek táncolva-énekelve vezetni, mert örömet okoz. Ezért sem bánom, ha messzebbre kell mennem. Mindig örömmel ülök autóba, ebbe a kocsiba meg különösen.

Fontos, hogy milyen színe van egy autónak?

Persze, hogy fontos! A Honda Jazz e:HEV pirosa pedig igazi csajos szín. Az előző autóm királykék volt. Az is nagyon tetszett, mert békés szín, biztonságot sugároz. A pirosban azonban több a vadság, az erő. Mondta a férjem, hogy a piros színre érzékenyebbek az emberek: szőke nő piros autóban – valahogy a férfiak jobban odafigyelnek, kedvesebbek, előzékenyebbek velem.

peller mariann és a gyerekei

Bár szereted ezt az autód, de van olyan modell, amiről álmodozol?

Nincsen. Én az autóra úgy tekintek, mint egy használati tárgyra. Persze, ha a táskákról kérdeznél, akkor tudnék ilyet mondani. Talán ezért is volt döbbenetes azt megélni, hogy ez az autó ilyen rajongást tud kiváltani belőlem. Ez most nekem a csúcsmodell! Élmény vezetni, keveset fogyaszt, szeretik a gyerekeim – jól érzem magam benne.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •