nissan micra feher es piros
Elől a legújabb, hátrébb a régebbi modell

A Micrából kamasz lett. A kis gombócból megnyúlt, szálkás, a szüleire egyre jobban hasonlító, okos, de nyegle fiú… igen, azt hiszem, fiú lett. Mindent tud és minden érdekli. Ugyan kicsit álmos néha, de ha kell, dinamikusan kirobbanó, most főleg, hogy sportolni is kezdett. A Nissan Micra immáron egy új 100 lóerős turbo benzinmotorral, N-Sport felszereltséggel is elérhető.

nissan micra hatulrol
Fürge és energikus az N-Sport

Merészek voltak a tervezők, amikor megalkották a Micra új megjelenését. Nem mondom, hogy nem hagyománytisztelően, mert pontosan azt tették, amit eddig. A Micra minden radikálisabb megújítása meglepte a vásárlókat, de sosem tévedtek. Minden frissítés népszerű lett, azt hiszem, a mostani is. Az új dizájn határozottan modern és lendületesen sportos. Mindez kellett ugyan, de egyúttal valamit el is veszített a modell. Elvesztette a gyerekkorát, a báját, varázsát, és talán elvesztette a micrásokat is.

nissan micra regi es uj
Bizony, mind a kettő egy-egy Micra!

Micrás vagy, vagy nem vagy micrás?

Minden azon múlik, hogy micrás vagy, vagy nem vagy micrás. Mert ez az új nem rossz, sőt az N-sport még egy lapáttal rátesz. Nagy felni, 10 centis ültetés, sportkipufogóvég. A kevlárhatású betétekből – melyek kínosan közhelyesen a sportosság szinonimái – szerencsére kevés jutott, csupán a tükörborításon és a felnibetéten látunk ilyesmit. Az utastérben a sportosságot a csapott aljú kormánykerék, a melegítőcsíkos kárpit és a hozzá tartozó szőnyeg szimbolizálja.

nissan micra n-sport felni
17 colos fekete felnik járnak hozzá

A műszerfalbetét Alcantara, részben szintetikus bőr, akárcsak az ülésbetét. Hibátlan, jó tapintású anyagok, mint egy prémium sporteszköz. Jó a Nissan Micra belsejében szétnézni, szépek a kijelzők feliratai, igényesek az animációk. A fekete dominál mindenhol, még a tetőkárpitban is, ami kicsit visszafogottá teszi, de ez nem feltétlenül baj. Fegyelmezett sportot űz a kamaszfiú.

nissan micra muszerfal
A modell belsejében a fekete szín dominál, ez pedig hozzájárul sportos kinézethez

Folyamatos kapcsolatban

A négy hangszórós hifi határozottan jól szól. Mondanom sem kell, hogy az okostelefonnal azonnal csatlakozhatunk, zenét hallgathatunk, telefonálhatunk kihangosítóval. De ha egy pendrive-on vannak a kedvenc zenéink, az sem probléma. Akinek ez kevés, akkor BOSE® PERSONAL® audiorendszert is választhatja fejtámlás hangszórókkal 155 ezer forint felárért.

nissan micra kijelzo
A modell 7 colos érintőképernyőt kapott

A csinos központi kijelző kívánja a navigációt, de ezért is a pénztárhoz kell fáradni, 150 ezerrel. Cserébe minőségi TomTom® szolgáltatásokat kapunk. Módjával a képernyő testreszabható, kezelését kicsit szokni kell, nem minden egyértelmű azonnal, de hát ezért találták fel a használati utasítást.

nissan micra n-sport elso ulesek
A két fehér csík feldobja a dizájnt

Nissan Micra: kimaxolva!

A biztonságról hat légzsák, kipörgésgátló, blokkolásgátló, fékasszisztens, pontosabban intelligens vészfék-asszisztens gondoskodik. Ez azt jelenti, hogy a rendszer figyeli az előttünk haladó autót a távolság és a sebesség függvényében. Figyelmeztet, ha lassítani kell, sőt be is avatkozik, ha váratlan helyzet alakulna ki. Ha pedig gyalogost észlel a zebrán, még meg is állíthatja az autót. Nem rossz, nem rossz, főleg egy ilyen kamasztól. Vészfékezéskor az elakadásjelzőt automatikusan kapcsolja, figyelmeztetve a mögöttünk haladókat. A gumik nyomását folyamatosan figyeli, és jelez, ha probléma adódik, így akár egy csúnya defekt is megelőzhető. Az emelkedőn való elindulást pedig visszagurulás-gátló segíti, azaz elfelejthetjük a kézifékes indulásokat.

nissan micra hatso lampa
Sportos hátsó lámpák kerültek rá

Álom vele a parkolás

Az N-Sport felszereltséghez jár a már klasszikusnak nevezhető tolatókamera. Viszont sokkal érdekesebb, hogy 360 fokos holttérfigyelő rendszert is választhatunk. Az autóra szerelt négy kamerás rendszer egy virtuális felülnézeti képet készít, így parkoláskor tökéletesen látható, mekkora helyünk van elöl, hátul, oldalt. Aki kicsit bizonytalan a parkolásban és félti az új autóját, annak ez az extra megérhet 165 ezer forintot.

nissan micra tukorhaz
A sportosság jegyében a tükörház fekete színt kapott

A háromhengerest szokni kell

Kulcs nélkül gombnyomásra indul a 100 lóerős 160 Nm nyomatékú ezres turbómotor. A Nissan Micra tesztautóban 5 fokozatú váltó volt, de kapható fokozatmentes automatával is, sőt a telhetetlenek további 17 lóerővel és 6 fokozatú kézivel is kérhetik. Ezek az új motorok még takarékosabbak, mint az eddigi 90 lóerősek, a gyári adatok 5,6 liter átlagot írtak 100 kilométeren a tesztautónak. Mi azért ettől egy kicsit többet mértünk.

nissan motor
100 lóerő fér be a 999 köbcentis motorba

Bevallom, nekem nem jelentett sportos élményt az N-sport vezetése. A lehetőségekhez képest nem ment rosszul, azt semmiképpen nem mondanám, de nagyon rá kell hangolódni a háromhengeres teljesítmény-leadására. A kijelző készségesen tájékoztat, hogy mikor merre váltsak, de eleinte nem mindig találtam el, hogy ő mit szeretne. Kiszámíthatatlan, mint egy kamasz. Bizonyára a második héttől már megszoknám, így inkább azt mondom, hogy szokatlan, sem mint rossz. Nagyon kíváncsi lennék a vezetési élményre automatával.

nő a volánnál
Judit régi micrás, aki az új Micrában is jól érezte magát

Nissan Micra: hová lett a cukiság?

A teszt során a sors összehozott egy igazi micrással. Judit szalonból vásárolta harmadik generációs Micráját sok évvel ezelőtt. Azonnal beleszeretett, amikor meglátta és ez a szerelem máig tart nála. Nem csalatkozott a technikában sem, azóta még egyet vettek egy családtagjának. Most elérkezett az idő, hogy új autót vegyen, de a márkahűség ennél a modellnél megbicsaklott. Ismeri, tudja, mit kapna, de pont azt hiányolja belőle, ami a régiben megfogta, azaz a cukiságot. Nem hiszem, hogy ezt túl kéne magyarázni, az autóvásárlók zöme ebben a szegmensben máig érzelmi alapon dönt. De minden változik. Változik a forma, változik a tartalom, változik a célcsoport és felnőnek a gyerekek is. A Nissan jól döntött, jó útra lépett, a régi micrások meg majd néznek mást. Egy másik Nissan modellt. Például az elektromos Leafet, amelyet nemrég mi is teszteltünk, és nagyon megszerettünk.

nissan micra n-sport

Néhány adat a tesztautóhoz:

Üzemanyag: benzin

Fogyasztás: 5,5 – 5,9 l/100km

Üzemanyagtartály mérete: 41 liter

CO₂ kibocsátás: 126 – 133 g/km

Hengerűrtartalom: 999 cm³

Meghajtott kerekek: elsőkerék-meghajtás

Teljesítmény: 100 LE

Gyorsulás 0 – 100 km/h: 10,9 sec

Végsebesség: 184 km/h

Csomagtér űrtartalma: 300 liter

A Nissan Micra N-Sport alapára 1000-es motorral, ötfokozatú kézi váltóval a nissan.hu konfigurátora szerint: 5 060 000 Ft.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •