novák katalin államtitkár skoda kodiaq

Novák Katalin háromgyermekes édesanya, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára akkor tanult meg vezetni, amikor első gyermekét várta. Nagy pocakkal ült be nap mint nap a tanulóautóba, majd a forgalmi vizsgán abban reménykedett, hogy a vizsgabiztos szívét ellágyítja várandóssága. Hogy mennyire szólt bele a sikeres vizsgába hatalmas pocakja, azt nem tudja. Azt azonban igen, hogy a mai világban minden nőnek és édesanyának szüksége lenne jogosítványra. Interjúnk Novák Katalinnal.

Mit gondol, mikor lenne érdemes egy nőnek megtanulnia vezetni?

Sok nő akkor jön rá, hogy kellene neki a jogosítvány, és talán egy autó is, amikor megszületik az első gyereke. Éppen ezért ezentúl a kisgyerekes szülőket – elsősorban az anyukákat – is segítjük a jogosítvány megszerzésében. A 20 év alatti fiatalok mellett mostantól ugyanis a cseden, gyeden és gyesen lévők is ingyen végezhetik el a KRESZ-tanfolyamot és tehetik le a vizsgát. Ez azt jelenti, hogy amikor sikeresen levizsgáztak, akkor 25 ezer forintig visszaigényelhetik a tanfolyam és a vizsga díját. Ez sokaknak nagy segítséget jelent! (Erről részletesen ebben a cikkünkben olvashatsz – a szerk.)

Ön mikor szerezte meg a jogosítványát?

Amikor az első gyermekemet vártam, akkor tanultam meg vezetni. Nem volt könnyű, mivel akkor még dolgoztam. Hajnalban keltem, mentem dolgozni, majd vezetni. Nagy pocakkal, várandósan ez elég fárasztó volt. Talán jobb lett volna azután, hogy megszületik a kisfiam, akkor is biztosan be tudtam volna illeszteni az életembe.

És miután sikerült minden vizsga, rendszeresen vezetett, vagy ott lapult a fiókban a jogsija?

Dehogyis! Szinte a kezdetektől vezettem, és a mai napig rendszeresen vezetek. Épp azért kezdtem el viszonylag későn az autósiskolát, mert sokan már 17 évesen nagy lelkesedéssel megszerzik a jogsit, aztán meg nem vezetnek, mert nincs autójuk, és a szülők sem adják oda nekik. A bátyám is ilyen fiatalon tanult meg vezetni, ő viszont csak akkor használta az autót, amikor a szüleink megkérték, hogy álljon be vele a garázsba. Így pedig nem láttam értelmét az egésznek.

novák katalin államtitkár skoda kodiaqMilyen autót vezet most?

Egy antracit szürke, hétszemélyes Škoda Kodiaq-ot. Elegáns, ugyanakkor befér az egész család. Erős autó, 2,0 literes dízelmotorral, 190 lóerővel. Összkerékhajtású, off-road funkció is van benne, ennek néha hasznát tudom venni. Automata váltós, ami nagyon kényelmes. Szeretem, hogy van benne „auto hold” funkció, hogy nem indul el automatikusan, amikor felengedem a féket. Az automatáknál épp ezt nem szerettem korábban, egy kicsit veszélyesnek éreztem, hogy azonnal elkezdett gurulni a kocsi.

Került már esetleg ennél veszélyesebb helyzetbe?

Én szerencsére nem, de a férjem igen, amikor én is ott ültem vele az autóban. Esett az eső, vizesek voltak az utak, és az egyik hídon mentünk át Pestről Budára. Egyszer csak megállt előttünk valaki a hídon. A férjem fékezett, de hiába, az autó nem tudott megállni. Sosem fogom elfelejteni azt az érzést, ahogy látom, hogy a férjem hiába nyomja a féket, mi csúszunk bele az autóba. Emiatt sokáig megmaradt bennem az a félsz, hogy mi lesz, ha fékezek, és nem tudok megállni. Sokáig előjött ez a rossz érzés vezetés közben, de mára szerencsére szinte teljesen elmúlt.

Örökzöld téma nálunk a magassarkúban vezetés. Ön szeret ilyen cipőben vezetni?

Mindig magassarkúban vezetek, nem okoz nekem problémát. Tudom, hogy nem igazán ideális, de hozzászoktam, és nagyon szeretek benne vezetni.

Mi a kedvenc autószíne?

Ha vennék most egy autót, akkor valószínűleg valamilyen élénk színűt választanék. Fehéret biztosan nem, azt nem szeretem. Meg a Trabant-féle “bilikék” sem tetszik. Egyébként Trabant volt az első autónk, a mai napig emlékszem még a rendszámára is. A kézi váltó a kormánynál volt, tekerni kellett az ablakot le- és felhúzáskor, csak elől volt ajtó, ha valaki hátra akart beülni, akkor előre kellett hajtani az első üléseket.

És mi az álomautója?

Ha lenne egy kimondottan női autóm, ami csak az enyém, és nem számítana, hogy beférnek-e a gyerekek meg a sok csomag, akkor egy MINI-t vennék! Ami minimum panorámatetős, vagy kinyitható napfénytetős, esetleg kabrió. Rajongok a MINI-ért, annyira egyedi és különleges. Kicsi, ugyanakkor hatalmas erő rejlik benne!

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •