anya a volán mögött
Minden harmadik anya tart attól, hogy nem tudná úgy elsajátítani a vezetést, ami mellett biztonságban érezné magát sofőrként; fotó: Freepik/senivpetro

A feszített tempójú napi rutin kialakítása nem ismeretlen a kisgyermekes szülők számára, hiszen amikor visszatérnek dolgozni, hirtelen rengeteg feladatot kell 24 órába besűríteniük. Azok az anyukák, akik autót vezetnek, amellett, hogy könnyebben találnak munkát, időt is spórolnak, hiszen gyorsabban tudják mindennapi teendőiket elintézni. A jogosítvány megszerzését sokan nem csak pénzügyi okokból halogatják. A Groupama Biztosító friss kutatása szerint a kisgyerekes anyukák egyharmadát a vezetéstől való félelem tartja vissza a jogosítvány megszerzésétől. Mostantól azonban ingyenes vezetéstechnikai tréning segíti a kisgyermekes anyukák és 20 év alatti fiatalok jogosítványszerzését. Ezt az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára közölte.

Sokan amiatt nem vezetnek, mert drága a jogsi megszerzése

A jogosítvány megszerzése sok ember életében mérföldkőnek számít. Tízből nyolcan a munkába állással hozzák kapcsolatba. Ugyanilyen arányban gondolják a megkérdezettek, hogy érdemes volán mögé ülni, amikor gyermek születik a családban – derül ki a Groupama Biztosító megbízásából készített országos kutatásból. A megkérdezésben részt vett kisgyermekes anyukák 64 százaléka úgy gondolja, jogosítvánnyal a kézben a mindennapi teendőkre, például bevásárlásra, ügyintézésre kevesebb idő kell, ezáltal jobban tudnak a gyereknevelésre koncentrálni. 60 százalékuk kiemelte, hogy a munkába járást is jelentősen megkönnyítené, ha autóval tudna közlekedni a bölcsőde/óvoda, a munkahelye és az otthona között. A kisgyermekes anyukák 71 százalékának ennek ellenére nincs jogosítványa. Közülük minden harmadikat a megszerzésük túlságosan borsos ára tartja távol a tanfolyamoktól.

ingyenes vezetéstechnikai tréning anyáknak
Munkába állás és gyermek születésekor nélkülözhetetlen a jogosítvány; fotó: Freepik/senivpetro

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára emlékeztetett, hogy július 1-seje óta a húsz év alatti fiatalok ingyenes KRESZ-vizsga lehetőségét kiterjesztették a cseden, gyeden és gyesen lévőkre. Az államtitkár beszélt arról is, hogy a kormány a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával eddig 28 ezer családnak segített 34 milliárd forint értékben. “Ahhoz, hogy Magyarország valóban családbarát ország legyen, a családszervezetek és a tudományos szektor képviselői mellett a vállalati szféra együttműködésére is szükség van” – emelte ki Novák Katalin. Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár ismertette, hogy 2018. július 1. óta több mint 56 ezer húsz év alatti fiatal igényelte vissza a KRESZ-tanfolyam és -vizsga árát.

EMMI vezetéstechnikai tréning sajtótájékoztató
Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár; Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára; Bertrand Woirhaye, a Groupama Biztosító vezérigazgatója; Koháry András, a Groupama Biztosító kommunikációs és PR-vezetője (Fotó: DMB)

A közlekedésbiztonság fontos szempont

A Groupama Biztosító országos felmérése rámutatott, hogy a pénzügyi okokon kívül a közúti forgalomban való részvétel veszélye is komoly visszatartó erő a jogosítvány megszerzésében. Az anyukák csaknem harmada tart attól, hogy nem tudná úgy elsajátítani a vezetést, ami mellett biztonságban érezné magát sofőrként. Erre reagált a biztosítótársaság, amikor csatlakozva az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) programjához, a KRESZ vizsga megszerzésében támogatott cseden, gyeden és gyesen lévő anyukák és a 20 év alatti fiatalok számára ingyenes vezetéstechnikai tréningeket ajánlott fel.

vezetéstechnikai tréning novák katalin
Október közepéig összesen 420 fő vehet részt a tréningeken – a képen Novák Katalin látható a vezetéstechnikai tanpályán (fotó: MTI/Koszticsek Szilárd)

„A közlekedésbiztonság elkötelezett támogatójaként vállalatunk célja, hogy segítsük a kisgyermekes anyukák és a 20 év alatti fiatalok magabiztos jogosítványszerzését. A felajánlott több mint 400 vezetéstechnikai tréningre elsősorban azok jelentkezését várjuk, akik jelenleg valamelyik autósiskolában tanulnak vezetni. Bízunk benne, hogy ezzel a speciális gyakorlási lehetőséggel sikeresebben vizsgáznak majd autóvezetésből – hangsúlyozta Bertrand Woirhaye, a Groupama Biztosító vezérigazgatója felajánlásuk kapcsán. Emellett azokra is gondoltak, akik már vezetnek, de még nem rendelkeznek kellő rutinnal. Biztonságos közlekedésük segítése érdekében programjukat ezért elérhetővé tették a friss, egy évnél nem régebbi jogosítvánnyal rendelkezők számára is.

Az ingyenes vezetéstechnikai tréning augusztus közepétől október közepéig tart. Összesen 420 fő vehet részt ezeken. Az érdeklődők a Groupama Tanpálya honlapján regisztrálhatnak.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •