Végre elérkezett a várva várt pillanat! A Mercedes-Benz az utóbbi időben egyre nagyobb lendülettel villanyosítja meglévő modellpalettáját, és nagyon úgy néz ki, hogy ez alól a legendás és időtlen G-osztály sem lesz kivétel. A képeken látható elektromos G-Wagon még nem a végleges gyártási verzió, ez még csak a Mercedes EQG koncepció. Ez alapján már lehet egy elképzelésünk arról, milyen elképesztő autó lesz az elektromos G-osztály. Tipp: Fucsovics Márton teniszező megkapta gyerekkori álomautóját, egy Mercedes G-osztályt
A Mercedes G-osztályt is elérte az elektromobilitás szele
Az EQG természetesen éppen úgy néz ki, ahogyan egy G-Wagont elképzelünk: megtalálható rajta a lépcsőkeret és a hamisítatlan dobozos karosszéria. Az utastér magasan helyezkedik el, hátul pedig ott figyel az első ránézésre meglehetősen különös formájú pótkerék. Elölnézetből az ikonikus kerek fényszórók néznek vissza ránk, így nem is kérdés, hogy egy G-osztályt látunk. Ez a G-osztály, azonban mégis merőben más, mint az eddigiek.
Belsőégésű motor nélkül klasszikus hűtőrácsra a Mercedes EQG-nek már nincsen szüksége, így azt egy digitális panel váltja. A megvilágított kék négyzetek ettől függetlenül az ismerős rácsos megjelenést kölcsönzik az autónak, amit a középen elhelyezett 3D-hatású Mercedes-csillag koronáz meg. A frontrészt egy fehéren megvilágított szegély és persze a kerek LED-fényszórók teszik teljessé.
Bár a Mercedes EQG koncepción megtalálható az elmaradhatatlan hátsó abroncstartó, formájából ítélve kijelenthetjük, hogy az bizony nem egy pótkerék, hacsak a Mercedes újra nem alkotta a kereket… Valójában ez egy külső tároló doboz, ami nem mást rejt, mint az autó töltéséhez szükséges kábelt. Ezt se hagyd ki: Ha létezik tökéletes Batmobil, akkor az a Vision Mercedes-Maybach 6
A Mercedes G-Wagon elektromos verziójának bemutatója a következő oldalon is folytatódik.
A Mercedes EQG megjelenését egyelőre homály fedi
Tekintve, hogy ez még nem a végleges – de ahhoz már nagyon közeli – gyártási verzió, így Mercedes egyelőre nem is osztotta meg az autó specifikációit, így a lóerőt vagy a hatótávot sem. Az azonban már kiderült, hogy a koncepcióautó négy, a kerekek mellé szerelt villanymotort használ. Minden motor önálló működésű, amivel a Mercedes EQG „egyedi vezetési élményt kínál.”
Mivel most még csak egy gyártáshoz közeli koncepcióról beszélünk, a hivatalos bejelentésig az EQG végleges formája bőven változhat. A mostani is inkább csak egy hatalmas teaser, hogy véletlenül se feledkezzünk meg az előbb-utóbb érkező luxusterepjáróról.
A sikeres G-osztály története egészen 1979-ig nyúlik vissza, és eredetileg katonai célokkal kezdték el gyártani, mára azonban igazi státusszimbólummá és luxusautóvá vált. A finom és ívelt vonalaktól teljesen mentes dobozformája ellenére a G-osztály az egyik legnépszerűbb Mercedes a piacon, és egyben a Daimler egyik leghosszabb ideje folyamatos gyártásban lévő modellje is, melyet egyedül az Unimog előz meg.
Mercedes témában az alábbi cikkeink is érdekelhetnek:
- Nagyágyú világsztár lett az új, 850 lóerős Mercedes-AMG arca
- Kipróbáltuk és imádtuk a Mercedes legújabb modelljeit
- Ott voltunk, amikor Kiss Gergely olimpikon lett a Mercedes-Benz EQV márkakövete
- Kipróbáltuk a Mercedes első tisztán elektromos SUV-ját, az EQC 400-at
Forrás: Motor1, Daimler