Kósa Anita, az AVON PR, reklám és digitális menedzsere imádja a férfias autókat. Szereti, ha egy autó dinamikus, gyorsan reagál, jól gyorsul és van benne erő. Szinte az össze márkától vezetett már autót az életében, köztük sportos, férfias modelleket. Most azonban egy hétüléses Fiat 500 L áll otthon a garázsában.
Miért egy Fiat 500 L-re esett a választásod?
Ha csak magamnak kerestem volna autót, akkor nem egy Fiat 500 L modell mellett döntök. Én ugyanis a kifejezetten férfiasnak mondott autókat kedvelem: legyen sportos, nagy és erős! A Fiat 500 L hétszemélyes változatáról valószínűleg senkinek nem ez jut eszébe. Nekem viszont olyan autó kellett, ami amellett, hogy elég elegáns ahhoz, hogy az AVON szóvivőjeként megjelenjek vele üzleti tárgyalásokon, rendezvényeken, arra is alkalmas, hogy a négy lányomat logisztikázzam vele A-ból B-be. Amikor a teljes család együtt utazik, akkor hatan ülünk a kocsiban, plusz a kutya. Kell a hely! Ilyen autót találni nem volt egyszerű, de a választásommal végül maximálisan elégedett vagyok. Még akkor is, ha ez kevésbé szól rólam, sokkal inkább a családi igényeinkről.
Rengeteg dolgot lehet benne szeretni, de ha egy szóval kellene összefoglalnom, azt mondanám, hogy cuki autó. Ha valahol megjelenek vele, általában megmosolyogják, főleg ha kikászálódik belőle egyenként a négy lány és néha még a kutyusunk is. A Fiat 500 L egy igazán karakteres családi autó, semmiképp nem mondanám tucatautónak, tehát már csak emiatt is egy kincs. A hossza mindössze 4,35 méter, nincs az az érzésem benne, hogy egy hatalmas hodályban ülnék. És azon sem parázok, hogy hogyan fogok a belvárosban leparkolni vele. Mégis, a belső helykihasználása tökéletes, a hátsó sorban ülők sem nyomorognak, a nagy ablakoknak köszönhetően pedig nem szoktak rosszul lenni a gyerekek. A sok kis zseb nagyon hasznos, jól elférnek a kulacsok, és az utazás közben használatos apróságok. A magas építési módnak köszönhetően nagyon könnyű a be- és kiszállás, ami, mondanom sem kell, négy kisiskolással, akik táskákkal, hangszerekkel, tornafelszerelésekkel indulnak útra, elengedhtetlen. Imádom a belső kialakítását, igazi egyéniség, harmonikus és logikus a belső felépítése, a gombok, kapcsolók elhelyezkedése. Imádom a hifi hangzását is, ami már csak amiatt is tökéletes, mert nagyon jó az autó hangszigeteltsége. A Fiat 500 L nagyon könnyen vezethető, mégis dinamikus, szóval a vezetés minden pillanata élmény számomra!
A vírushelyzet miatt nagyon keveset használom mostanában, az elmúlt három hónapban nem is tankoltam bele. Viszont amikor normál üzemmódban vagyunk, akkor napi szinten vezetem. Egyrészt ezzel zajlik a teljes gyereklogisztika, másrészt ezzel járok dolgozni és Budapestre tárgyalni. Értelemszerűen hosszabb, családi utakra is csak vele megyünk. Viszont ha már csomagot is vinni kell, például egy hosszabb külföldi útra, akkor muszáj autót bérelnünk, hogy elférjünk.
Az interjú a következő oldalon folytatódik.
Melyek a kedvenc biztonági és vezetéstámogató funkcióid az autóban?
A szokásos funkciók mellett kifejezetten remek, hogy van egy külön kormányzást rásegítő funkció, melynek használatával tele kocsi esetén is úgy megy a kormányzás , mint kés a vajban. Akár egy ujjal is lehet kormányozni! Mivel hatan használjuk az autót, nagyon sokat jelent, hogy a középső üléssoron nemcsak a háttámla dönthető előre, hanem a teljes ülés, így a harmadik üléssor nagyon könnyen megközelíthető.
Gyakorlatilag szinte már mindent vezettem! Ahogy a cégnél új pozícióba kerültem, általában másik autót örököltem meg, illetve a sok műszaki hiba miatt bérautókban is volt bőven részem. Sokat vezettem például BMW-t és MINI-t, mert korábban náluk dolgoztam, a jelenlegi munkahelyemen pedig Ford Focust, többféle Opelt és Skodát. A kedvencem azoban a Hyundai i30-as modellje volt. Ő egy igazi erős, sportos és dinamikus modell! Annyira imádtam vezetni, hogy gyakorlatilag egy másik márka sem váltott ki belőlem olyan vezetési élményt, mint az i30.
Említetted, hogy a férfiasabb kocsikat szereted inkább. Miért?
Imádom a vezetés klasszikus élményét! Például nem szeretem az automata váltós kocsikat, mert én akarok irányítani, döntéseket meghozni. Imádom, ha egy autó dinamikus, gyorsan reagál a gázpedál lenyomásra, jól gyorsul és érzem, hogy van benne erő. Ha nem minden a kényelemről szól, hanem a vezetés puszta fizikai és érzelmi élményéről.
Hogyan vezetsz? Sportosan, óvatosan, dinamikusan?
Az elmúlt években sokat finomodtam, hiszen mégiscsak négy gyerekért és a páromért tartozok felelősséggel. De alapvetően sportos, dinamikus stílusban vezetek. Határozottan gyorsítok, gyorsan döntök, nagyon ritkán használok vezetéskönnyítő funkciókat. Nem szeretek vezetés közben ügyeket intézni, telefonálgatni, viszont a zenehallgatás kötelező.
Bevallom, nem kifejezetten jól. Nem tudok leengedni, folyamatosan figyelem a forgalmi szituációkat és ha a párom valamit máshogy csinál, akkor kommentálom a dolgot. Ő eleve sokkal lazább stílusban vezet, ezért én állandóan szükségét érzem, hogy figyeljek helyette. Persze ezt a tulajdonságomat ő kevésbé szereti…
Lapozz, hogy megtudd, miért szeretsz vezetni Anita.
Miért szeretsz vezetni?
Szerintem a vezetés egy semmihez nem hasonlítható flow-élményt tud adni. Én gyakran a pozitív és a negatív érzelmeket is a vezetésen keresztül dolgozom fel. Felhangosítom a zenét, nyomom a gázpedált és tele torokból énekelek, miközben akár potyognak a könnyeim is. Mire hazaérek és kiszállok a kocsiból, minden dühöm, szomorúságom elszáll. Ez már önmagában nagyon sokat ad, de a másik fontos tényező, hogy hatalmas önbizalmat, függetlenséget jelent, hogy én és az autóm mindent meg tudunk oldani, mindent el tudunk intézni. Emlékszem az első évekre, amikor még nem volt vezetési rutinom és ha két utcával messzebb kellett mennnem, akkor is az utolsó méterig megterveztem előre az utat. Szerencsére ma már csak a felszabadultság érzése maradt és ezt imádom!
Szerintem fontos, hogy az autó kinézete, színe is passzoljon a sofőr személyiségéhez. Én a kifejezetten erős, harsány színeket nem szeretem az autókon, számomra az örök kedvenc a fehér. Persze az élet úgy hozta, hogy egyetlen autóm sem volt fehér az évek alatt. Nem mondom, hogy ez a világosszürke a kedvencem, de készletes autó volt, nem tudtam rajta változtatni. Viszont praktikusnak biztosan praktikus és szerintem jól áll ennek a modellnek. Úgyhogy nem bánom, mivel rólam tudni kell, hogy nem sok energiát áldozok a kocsi rendbetételére…
A lányaidat érdeklik az autók?
Egyelőre nem különösebben érdeklődnek az autók iránt, számukra talán az egyetlen szempont a funkcionalitás. Befér-e a kutya, elfér-e a lábuk, hosszabb úton hányingere lesz-e a hátsó sorban ülőknek. Ezek viszont nagyon fontos szempontok, hiszen ha ők nem érzik magukat komfortosan, akkor a családi autó pont az alapvető funkcióját nem tudja betölteni. Egyébként minden autóm esetében a legfontosabbb kérdés az volt, mi lesz a becenév, hiszen minden autó családtag, így saját név is jár neki. A kis Fiat a Riki nevet kapta, de volt már Nikoláj és Puszedli is.
Azt hiszem, igen. Bár biztosan halálra aggódom majd magam. A jogsi megszerzése szerintem a függetlenné válás első lépése, márpedig nekünk négy lányt kell a saját lábára állítanunk. Viccet félretéve, a legfontosabb nevelési elvünk, hogy függetlenségre tanítsuk a csajokat és hogy felelősséget vállaljanak a saját dolgaikért. Emlékszem, nekem mekkora magabiztosságot adott, amikor azon túl, hogy megszereztem a jogsit, később végre valós rutint szereztem. Remélem, ezt a felszabadultságot, örömöt ők is minél hamarabb megtapasztalják.
Sajnos azt látom, hogy teljesen méltatlan módon eleve degradálja a társadalom a női sofőröket. Éppen ezért hajlamosak vagyunk a párunk mellett elbújni a feladat elől. Legalábbis én sokáig ezt tettem. Ha családi utazásról volt szó, egyértelmű volt, hogy a párom vezet – hiszen az férfimunka. Aztán persze ez egy öngerjesztő folyamattá válik, hiszen ha kevesebbet vezetünk, kevesebb lesz a rutin és szükségszerűen nő a hibázás lehetősége. Ezért gondolom, hogy fontos, hogy minden nőnek és férfinak legyen lehetősége gyakorolni a vezetést, beépíteni az életébe ezt a rutint, hiszen ez összetársadalmi szinten csak az előnyünkre válhat.
Fotók: Szuri Dóra
Smink: Károlyfi Edit