Nem, nem mi állítjuk, hogy a férfi vezetők veszélyesebben róják az utakat. Ahogy azt sem mi találtuk ki, hogy a nők semmivel sem teljesítenek rosszabbul a volán mögött. A fenti kérdést a férfiakkal kapcsolatban egy kutatás tette fel, amelynek során 2005 és 2015 közötti angliai halálos balesetek adatait elemezték. Úgy találták, a férfi sofőrök esetén valóban nagyobb a baleset kockázata. A motorok esetében különösen nagy volt a nemek közötti különbség: a férfi vezetők tízszer több halálos balesetben voltak érintettek, mint a nők a megtett kilométereket tekintve.
A férfi sofőrök agresszívebbek
A kutatók a rendőrség baleseti statisztikáit, a közlekedési statisztikákat, az országos utazási felméréseket és a Nemzeti Statisztikai Hivatal népességre és nemekre vonatkozó adatait használták fel. A kutatók a nemek, a közlekedési eszközök és a közutak típusa – főútvonal, alsóbb rendű útvonal városban és vidéken – alapján elemezték azt, hány halálos áldozat jut egymilliárd kilométerre. Autók és teherautók esetében a férfi sofőrök okozta baleset kockázata kétszer nagyobb volt.
„A szakirodalomban gyakran hozzák összefüggésbe a férfi sofőrök viszonylag nagyarányú baleseti érintettségét a kockázati hajlandóságra vonatkozó nemek közötti különbségekkel. Ez a kapcsolat azonban még vitatott” – írták a tudósok. Siegfried Brockmann, a Német Közlekedési Társaság munkatársa szerint a tanulmány eredménye alapjaiban helytálló. Más területen is megmutatkozik az, hogy a férfiak alapvetően agresszívebb és rizikóra hajlamosabb viselkedést mutatnak, mint a nők.
A szakértő szerint ugyanakkor a tanulmány gyengesége, hogy a vizsgálat a balesetben résztvevőket, nem pedig az okozókat vizsgálta. Illetve csak a balesetben elhunytakkal foglalkozott, a sérültekkel nem. Véleménye szerint emellett kor szerint is meg kellene különböztetni a balesetekben érintetteket. „Egy húszéves nő valószínűleg nagyobb kockázatot jelent a közlekedés többi résztvevője számára, mint egy 55 éves férfi” – vélte Brockmann.
És vajon mi van akkor, ha nőként örökösen a sofőr szerepében találjuk magunkat, mert a pasink nem vezet? Számít-e ma a társkeresésben, hogy a potenciális jelöltnek van-e autója? Ebben a cikkünkben erről elmélkedtünk egy párterapeuta segítségével.
Forrás: Automotor; gifek: Giphy