Már most brutálisan gyorsan tölt a Geely, de még rátesz egy lapáttal

A Geely egyik jelenlegi technológiájával 8 perc 42 másodperc alatt 10-ről 97 százalékra lehetett feltölteni egy akkumulátort. Ha ez még mindig nem lenne elég gyors, a kínai konszern már a következő lépcsőfokon dolgozik: érkezhet az 1000 voltos architektúra, amely még tovább rövidítheti a villanyautók töltési idejét. Már a 800 voltos rendszer is elképesztő tempót tud … Olvass tovább

Ahol elfogy a hatótávpara, ott kezdődött az utazás – VW ID.7 Pro hosszútávú teszt

Egy ID.7-tel indultam a Nordschleiféhez, és közben rájöttem valamire Oda-vissza nagyjából 2300 kilométer várt rám, az út jelentős része pedig autópályán vezetett. Vagyis ha létezik olyan feladat, amire egy villanyautóval kapcsolatban rögtön előkerül a „hatótávpara” kifejezés, akkor ez az. Nálam nagyjából akkor kezdett motoszkálni a gondolat, hogy vajon nem vállaltam-e túl magam, amikor az egyébként … Olvass tovább

Egy „maréknyi” autó, meglepően sok tudással – Leapmotor T03 teszt

Elsőre nehéz úgy elmenni mellette, hogy ne csaljon mosolyt az arcunkra. Olyan apró, hogy egy nagyobb SUV mellett szinte játékautónak tűnik – és éppen ettől lesz szerethető.  A Leapmotor T03 ízig-vérig városi elektromos kisautó: kompakt, praktikus, arra született, hogy könnyebbé tegye a mindennapi közlekedést. Néhány nap együttélés után pedig gyorsan kiderül, hogy a szerény méretek … Olvass tovább

Škoda Peaq: hét ülés, óriási hatótáv és minden eddiginél nagyobb elektromos akkumulátor

A Škoda bemutatta történetének egyik legfontosabb elektromos modelljét: a Peaq a márka új, hétüléses elektromos zászlóshajójaként érkezik, és azonnal a Škoda villanyautó-kínálatának csúcsára kerül. A hatalmas SUV nemcsak méreteivel akar kitűnni, hanem azzal is, hogy egyetlen töltéssel akár 640 kilométernél is nagyobb hatótávolságot kínál. A Peaq különlegessége, hogy a Škoda eddigi legnagyobb SUV-jaként is meglepően … Olvass tovább

Az új Mercedes-Benz GLA: Minden nap új kalandra hív

A GLA piaci bevezetéskor három teljesen elektromos változat közül választhatnak az ügyfelek, amelyeket később további korszerű, elektrifikált, belső égésű hajtásláncokkal szerelt modellek követnek. Az új GLA a karakteres formavilágot, a fejlett technológiát és a mindennapi használhatóságot ötvözi, hogy a városi közlekedés még magabiztosabb, intuitívabb és izgalmasabb élménnyé váljon. Magyarországon az új GLA 200 electric indulóára … Olvass tovább

Új alapokon, új szemlélettel – Audi Q6 e-tron teszt

Az utóbbi években valahogy mindig ugyanazzal az érzéssel szálltam ki egy Audi tesztautóból: vezetni még mindig fantasztikus őket, de közben a világ valahogy elszaladt mellettük. Éppen ezért is, kíváncsian vártam az Audi Q6 e-tront. Ugyanis ez az első Audi, amely már a kifejezetten elektromos autók számára fejlesztett Premium Platform Electric (PPE) padlólemezre épül. Nem egy … Olvass tovább

Gyorsabb, agilisabb – és még élvezetesebb vezetni: az új Mercedes-AMG CLA 45 4MATIC+

Új szintre lép a kompakt nagy teljesítményű modellek világa: a Mercedes-AMG bemutatta az új CLA 45 4MATIC+ modellt, amely három axiális fluxusú villanymotorral, akár 500 kW-os, azaz 680 lóerős csúcsteljesítménnyel és 2,7 másodperces 0–100 km/órás gyorsulással debütált. A limuzin és Shooting Brake karosszériaváltozatban érkező újdonság nem egyszerűen a CLA-kínálat csúcsa, hanem egy új korszak nyitánya … Olvass tovább

Elektromosan érkezik az új M3: Le Mans-ban mutatta meg izmait a BMW jövőbeli sportlimuzinja

Megérkezett a BMW elektromos M-korszakának előfutára A BMW már 2021 óta kínál M-jelzéssel ellátott elektromos modelleket, amikor piacra dobta az i4 M50-et. Azóta több sportos villanyautó is csatlakozott a kínálathoz, de a rajongók egy dologra még mindig vártak: egy igazi, teljes értékű M-modellre, amelyet kizárólag elektromos hajtás mozgat. Most végre közelebb kerültünk ehhez a pillanathoz. … Olvass tovább

Az új Mercedes‑AMG GT 4‑ajtós Coupé: forradalmi teljesítmény maximális intenzitással

A Mercedes‑AMG bemutatta az új, tisztán elektromos Mercedes‑AMG GT 4‑ajtós Coupét, amely extrém erővel, gyors, ismételhető és tartós teljesítményleadással, rendkívül precíz menetdinamikával újradefiniálja a teljesítményt és az elektromos sportautók világát. Az új Mercedes‑AMG GT 4‑ajtós Coupé forradalmi hajtáslánc‑koncepcióval, három axiál fluxusú villanymotorral, Formula–1‑ből származó, 800 voltos akkumulátorral és 600 kW‑os gyorstöltéssel érkezik. A modell egyszerre … Olvass tovább

Maserati kínai kézbe kerülhet? A BYD már európai gyárakat és legendás márkákat figyel

A kínai BYD már régen túlnőtt azon, hogy egyszerűen csak elektromos autókat gyártson. A vállalat most új szintre emelné európai terjeszkedését: nemcsak saját gyárakat építene, hanem meglévő üzemeket és akár ikonikus autómárkákat is megszerezhet. A Bloomberg információi szerint a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója jelenleg több európai autóipari szereplővel, köztük a Stellantisszal is tárgyal kihasználatlan gyárak átvételéről. … Olvass tovább

Az új, tisztán elektromos Mercedes-Benz C-osztály: újradefiniálja a középkategóriát

Formatervezés és hatékonyság A Mercedes-Benz bemutatta az első, teljesen elektromos C-osztályt, amely új szintre emeli a középkategóriás prémium szegmenst. A modell egyszerre őrzi a C-osztály hagyományos értékeit – az eleganciát, a kényelmet, az intelligenciát és a sportosságot –, miközben mindegyiket a legmodernebb technológiák segítségével fejleszti tovább. Az új elektromos limuzin a márka több mint 140 … Olvass tovább

Villámrajtot vett a Xiaomi: SU7 frissítve, versenypályán bizonyítva

A Xiaomi nem aprózza el: egyszerre indította el az új generációs SU7 elektromos szedán kiszállítását, miközben komoly motorsport együttműködéseket is bejelentett Kínában. A cél egyértelmű – még erősebben hangsúlyozni az autó sportos karakterét. Brutális rajt: 15 ezer rendelés fél óra alatt Az első vásárlók már át is vehették az új SU7-et, a gyártó pedig élő … Olvass tovább