Suzuki SX4 S-Cross Hybrid: kipróbáltuk az Év Magyar Autója 2020 győztesét

Írta:
Zsuzsa

Amikor megláttam a Suzuki SX4 S-Cross hibrid modelljét, az első gondolatom az volt, hogy ez az autó nagy. Ami érthető is, hiszen a Suzuki hazai palettáján a Vitara, az Ignis és a Swift mellett ez az egyik legnagyobb modell. Nála már csak a nemrég érkezett Across, valamint az új kombi, a Swace nagyobb valamivel méreteiben. Mivel azonban az én szívem csücske a kisebb, sportos, nőies autók, ezért érthető volt a kezdeti csalódásom. Ám miután félretettem személyes vágyaimat, és megpróbáltam más szemszögből nézni a modellre, máris jobb kedvre derültem.

Íme, az Év Magyar Autója 2020 díj nyertese!

Ha jobban belegondolok, valójában egy városi crossover is meg tud érinteni. (Arról, hogy miért ideális választás a nők számára a crossover és a SUV, készítettünk egy érdekes összeállítást.) Szóval, miután elfogadtam, hogy a Suzuki SX4 S-Cross egy nagyobb méretű crossover, azonnal más szemmel néztem rá. Jó volt például, hogy magasan ültem benne és vezetés közben jól beláttam az utat, hogy kényelmesen elfért benne a család, és a csomagoknak is jutott hely bőven, sőt az apróságokat is könnyen el tudtuk rejteni az utastér kisebb-nagyobb rekeszeiben. Mindehhez járult a lágy-hibrid hajtás, amelynek köszönhetően nemcsak az autó szén-dioxid kibocsátása, hanem a fogyasztása is alacsonyabb lett, mint egy ugyanilyen sima benzines modellé. Ráadásul a tesztelt hibrid Suzuki SX4 S-Cross összkerékmeghajtással is vezethető, ami például csúszos úton igencsak jól jöhet.

Tekintélyt parancsoló orr rész, erőteljes hűtőráccsal
A helyzetjelző energiatakarékos LED diódái nappali világításként is működnek

A Magyar Suzuki idén már csak hibrid meghajtású autókat gyárt az Európai Unió piacaira. Az esztergomi gyárban készül a Suzuki SX4 S-Cross és a Vitara, míg a hibrid Ignis és Swift Japánból érkezik hozzánk. A két új hibrid modell (Across és Swace) pedig közös buli a Toyotával, így azok a Toyota adott üzemeiben gördülnek le a gyártósorokról. Na, de nézzük, mit tud az Év Magyar Autója 2020 elismerést elnyert, általunk tesztelt Suzuki SX4 S-Cross!

A következő oldalon megtudhatod, hogy miként tudod bekapcsolni az összkerék-meghajtást.

Oldal: 1 2 3

Zsuzsa

Friss

  • Kipróbáltuk

Berlinben teszteltük a BYD Dolphin G DM-i-t

Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890…

2026. 06. 12.
  • Utazás

Így nyaral a magyar: sokan túlköltekeznek a vakáció alatt

A hazai lakosság többsége fejenként 200 ezer forintnál kevesebbet szánna a pihenésre, azonban legtöbben csak…

2026. 06. 12.
  • Autók

Utolsó pillanatban finomhangolták a céges elektromosautó-támogatási programot

A vállalatok elektromos autó beszerzését ösztönző támogatási program, amelyet már két éve indítottak el, ismét…

2026. 06. 12.
  • Autóvilág

Hogyan találjuk meg a számunkra legjobb autóillatosítót?

Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…

2026. 06. 11.
  • Autók

Vezetés papucsban és fürdőruhában? Eszedbe ne jusson!

Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…

2026. 06. 11.
  • Autók

Megérkezett Magyarországra az elektromos Mercedes-Benz GLC: már rendelhető a GLC 250 electric és a GLC 300 4MATIC electric

Tovább bővül az elektromos Mercedes-Benz GLC kínálata, hiszen Magyarországon mostantól a Mercedes-Benz GLC 250 electric…

2026. 06. 11.