női autó színe kocsivásárlás
Autónk színe elárulja, milyen képet szeretnénk mutatni magunkról a társadalom számára; fotó: Freepik/svetlanasokolova

Régi sztereotípiának számít autós körökben a feltételezés, mely szerint a férfiak a motor teljesítménye, a nők pedig a megjelenés alapján választanak maguknak járművet. Tipikus pasi vélemény, hogy a női autó pici és körömlakk színű. Ennek igazságalapjával azonban ma már sokan vitatkoznak. Bizonyos kutatások ugyanis azt igazolják, hogy a nőket nem a szín, sokkal inkább az ésszerűség vezérli autóvásárlás során, míg a férfiak esetében a jármű sokszor nem más, mint státuszszimbólum. De vizsgáljuk meg újra közelebbről a kérdést!

Autóvásárlás és magyar nők

Az AAA AUTO néhány évvel ezelőtt készített egy felmérést, mely kifejezetten a női vezetők autóvásárlási szokásaival foglalkozott. A végeredmény az mutatta, hogy a női sofőrök az esetek többségében nagyon is tudatosan és gyakorlatias módon választanak maguknak járművet. Az autó színe helyett sokkal inkább a praktikus szempontok alapján döntenek, és a hivalkodó külsejű autók helyett a városi forgalomban is könnyen irányítható, kis fogyasztású, gazdaságos modelleket választják. Itt egy kedveltségi lista, amelyen SUV-k, szedánok és női kis autók is helyet kaptak. A nők kerülik a ködös üzleteket: ritkán vásárolnak apróhirdetés útján, jobban bíznak a szalonokban. A tökéletes választás érdekében néha a vásárláshoz autószerelőjüket is magukkal viszik. A magyar nők egyáltalán nem impulzusvásárlók, akik kizárólag a megjelenés alapján döntenének egy olyan fontos kérésben, mint az autóvásárlás.

autó szerelem autóvásárlás
A nők szeretnek biztosra menni az autóvásárlás során; fotó: Freepik/senivpetro

Ezeket a modelleket kedvelik leginkább a hölgyek

Ahogyan azt említettük, a női sofőrök kedvencei leginkább a méret, a teljesítmény, valamint a fogyasztás szempontjából egyaránt praktikus járművek. Nem csoda tehát, hogy a favorit modellek többsége a városi kisautók köréből kerül ki már évek óta.

suzuki swift ráncfelvarrás
A ráncfelvarráson átesett Swift még vagányabb külsőt kapott

Az AAA AUTO felmérése szerint például a magyar nők egyik legkedveltebb autója nem más, mint a Suzuki Swift, melyet a dobogón az Opel Astra és a Skoda Fabia követnek.

opel astra
Élénk örömautózás, komfort, minimális zajkeltés – ezt kínálja az új Opel Astra, nem véletlenül nagy kedvenc

Mindhárom modellről elmondható, hogy egyikük sem kirívó megjelenéséről híres. Egyszerű és letisztult, sportos külsejű autók, melyek kiválóan alkalmasak városi forgalomban történő közlekedésre, és a teljesítményükre sem lehet panasz. Igazi, praktikus megoldást jelentenek tehát azok számára, akik az autóvásárlás során a megjelenés helyett sokkal inkább a hasznos szempontokat tartják szem előtt.

skoda fabia
Idehaza nagy népszerűségnek örvend a csehek kisautója

És mi a helyzet a színekkel?

A legtöbb kutatás szerint az, hogy milyen színű autót választunk egyáltalán nem biológiai nemünktől, sokkal inkább attól függ, milyen képet szeretnénk mutatni magunkról a társadalom számára. Bizonyos kutatások szerint azonban a különböző színek nagyon is beszédesek lehetnek, és nemtől függően eltérő tulajdonságokat kommunikálhatnak. A határozott, vezető egyéniséggel rendelkező nők előszeretettel választanak fekete fényezéssel ellátott járművet. Míg a fekete autókat vezető férfiak többsége sokkal inkább szétszórt, elvarázsolt személyiség.

kia stinger
A sötétkék a luxus és a kifinomultság színe

De hasonló eltérések tapasztalhatók a kék színű járművek esetében is. Míg a kék autókat vezető nők konfliktuskerülők és az élet minden területén a harmónia megteremtésére törekszenek, addig a hasonló színű járművet birtokló férfiak érzelmesebbek, szentimentálisabbak. Ha a női autó színe kék, tulajdonosa nagy valószínűséggel optimista, együttérző, becsületes, az élet minden területén a stabilitásra törekszik.

Renault Clio
A kék autók a vidám, napos égboltot jelenítik meg az utakon

És mi a helyzet a piros autókkal? Nos, mi nők egy piros autó iránt valamilyen különös vonzalmat érzünk, a Top 3 kedvenc autószínünk között szinte biztosan szerepel a piros. Ennek ellenére, nincs belőlük sok az utakon – ebben a cikkben kerestük a választ a miértekre.

Autóvásárlás: így döntenek a nők

Összességében elmondható, hogy a gondolat, mely szerint a női sofőrök esetében az autó színe játszana döntő szerepet a jármű kiválasztás során, valóban nem több, mint egyszerű sztereotípia. Általánosságban azt mondhatnánk, hogy a nők a férfiakhoz hasonlóan, megfontolt módon választanak autót, azonban más szempontok szerint döntenek a vásárlásnál. Fontosnak tartják a megfelelő ár-érték arányt, az autó műszaki állapotát, és általánosságban a legracionálisabbnak mondható döntésre törekszenek. A férfiak ezzel szemben sokszor státuszszimbólumként kezelik autójukat, és a tökéletes megjelenésért valamint néhány extráért képesek jóval többet is kifizetni.

Forrás: Netlízing

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •