Sötét vagy világos belső a nyerő?

Ahogyan az autó színében, úgy a belső térben sem szeretem a sötét színeket, árnyalatokat. És ez a Volkswagen Arteon sajnos fekete belső borítást kapott, amit bár itt-ott feldob és lazít egy-egy ezüst színű betét, nekem mégsem jött be. Komornak, nyomasztónak éreztem. Szerencsére kérhető extraként panorámatető az autóhoz, ami a tesztmodellbe is került, így világosabbá és érzetre tágasabbá tehető általa a beltér. Témába vág: Színpszichológia: mutasd az autód, megmondom ki vagy!

arteon panorámatető

Az ülések is sötét színű, alcantara félbőr borítást kaptak (R-Line felszereltség esetén benne van az alapárban). Tudom, a világos üléshuzat jóval kényesebb. Főleg, ha kisgyerek is utazik az autóban, nagyobb az esélye, hogy maszatos, koszos lesz. Bár elsősorban üzleti, és nem családi autónak szánja a gyártó az Arteont, azért egy üzletember vagy üzletasszony is nagy eséllyel hozza-viszi olykor az óvodába, iskolába a gyerekét, gyerekeit. Persze ízlés kérdése, hogy kinek milyen belső tetszik, nekem mindenképp fontos, hogy kicsit világosabb legyen. Vagy ha sötét borítást kap, akkor bolondítsa meg például egy kis piros vagy egy másik élénk, vidám szín. TIPP: Színpszichológia 2. rész: ezt üzened az autód színével

volkswagen arteon hátsó ülések

Szerencsére a Volkswagen Arteon belseje színesebbé tehető, mégpedig az Ambiente csomagnak köszönhetően. A tesztautóban benne volt ez az extra (180 000 Ft), így a hangulatomhoz passzolóan harminc féle színű világítás közül választhattam. Lila, zöld, piros, kék – ezek voltak a kedvenceim, amelyek a műszerfalon, a középkonzolon, valamint az első és a hátsó ajtókon jelentek meg.

Újdonság: Érintésre reagáló gombok a kormányon és a klímakonzolon

A frissítésen átesett Volkswagen Arteon egyik újdonsága, hogy a klímakonzolon érintésre, finom nyomásra reagáló gombok, vagyis inkább érzékelők vannak. Nem kell csavargatni, tekergetni, izomból nyomogatni, hanem elég finoman hozzájuk érni (mint pl. a digitális kijelzőjű főzőlap vagy sütő gombjaihoz), és máris beállíthatjuk a kívánt értékeket – külön-külön mindkét oldalon. Ez viszont veszélyt is rejt magában, hiszen ha például be szeretnénk kapcsolni a klímakonzol felett lévő gombbal a belsőkeringtetőt, észrevétlenül könnyen hozzáérhetünk a klíma érzékelőjéhez, amit ezzel a mozdulattal ki is kapcsolunk. Ez velem is előfordult a nyári kánikulában, és csak akkor vettem észre, amikor egyre fullasztóbb lett a levegő az autóban. Témába vág: Óriási a kockázat, ha elblicceled a klímatisztítást az autóban

Ugyanilyen érintős érzékelőgombok kerültek a Volkswagen Arteon bőr sportkormányára is. Kissé szokatlan, hogy a multimédia hangerőszabályozója a bal oldalon található, míg a jobb oldalon a menüpontok között válthatunk, váltogathatjuk a különféle opciókat. Itt állíthatjuk be például, hogy mi jelenjen meg a kormány mögötti kijelzőn a két digitális óra között.

A következő oldalon a méretekről is szó esik.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2
3