Télapó
(Fotó: Master 1305/Freepik)

Az ünnepek közeledtével nem ritka látvány, hogy Mikulás ruhába öltözött sofőröket látunk a kormány mögött. Ennek most vége, legalábbis Angliában! A vezetés télapó ruhában akár ötezer fontos pénzbüntetéssel járhat. Sőt, tilos minden olyan ünnepi szettben a volánhoz ülni, ami akadályozhatja a sofőrt a vezetésben, vagy elvonhatja a többi autóvezető figyelmét – írja a Mirror. Tipp: Csak semmi pánik: erre számíts, ha megállít a rendőr

A karácsony közeledtével Angliában is megugrott az ünnep hangulatát idéző jelmezek iránt a kereslet. Ugyan nincs előírás arra vonatkozóan, hogy ezekben tilos vezetni. A nem megfelelő lábbeli és a vezetést akadályozó öltözék viszont akkor sem megengedett. A vezetés télapó ruhában pedig úgy tűnik, kimeríti ennek a fogalmát. A KRESZ meghatározza az autóvezetéshez szükséges személyi feltételeket, és ennek keretében előírja a biztonságos vezetésre alkalmas állapotot. Ez pedig nemcsak azt foglalja magában, hogy ittasan nem ülünk a volán mögé, hanem azt is, hogy öltözékünk, szellemi és fizikai állapotunk megfelelő ahhoz, hogy a közlekedésben biztonságosan részt vehessünk. Ezt a videót mindenképpen látnod kell: Hogyan lehet magassarkúban és bakancsban autót vezetni? Teszteltük!

Az angliai közlekedési szakértők mindenkit kifejezetten arra kérnek, hogy inkább vigye magával az ünnepi öltözéket, de ne abban vezessen! A pénzbüntetés mellé ráadásul akár 9 büntetőpontot is beszerezhet az, aki nem tartja be a szabályokat. A vezetés télapó ruhában idén így jobb, ha kimarad!

Ezeket a cikkeket is ajánljuk:

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •