Kampányokat talál ki Mónika vezetés közben
A jogsi megszerzése óta Mónika nagyon szeret vezetni és gyakorlatilag életformájává vált, hogy útközben is dolgozik: telefonál, ügyintéz, tervez, jegyzetel. A vezetés számára egy olyan ’kikapcsolt’ (ún. IDLE) állapot, amikor remekül tud gondolkodni és alkotni. A legtöbb kreatív marketing kampányát vezetés közben találta ki, s leggyakrabban a piros lámpa bámulása közben szokott megvilágosodni. “Napi szinten vezetek, mert a munkámhoz és a magánéletemhez egyaránt szükséges a mobilitás. A színházi előadásaim és a vállalkozásfejlesztési workshopjaim az ország különböző helyein valósulnak meg. Budapesten belül azonban inkább a tömegközlekedést választom, reggel leparkolok a város peremén, úgy indulok tovább busszal, villamossal. Nem kínozom a dízelmotort a belvárosi araszolásban vagy rövid utakon.”
“Ravnégyesként” az úton
Az autó méreteit Mónika abszolút megszokta, tolatóradar nélkül is gond nélkül parkol vele bárhol, amit elismerően néznek végig a férfiak is. Az emberek a ’ravnégyeseket’ dinamikus vezetőnek gondolják, akiknek tekintélyük van az utakon. Mónika ennek ellenére nem rodeózik a sávok között, különösen, amióta a gyermekével és a vizslájával együtt utazik. “Nyugodt, higgadt vezetőnek tartom magam: nem káromkodok, nem dudálok, nem dühöngök, nem türelmetlenkedem. Sosem éreztem hátrányos megkülönböztetést azért, mert nőként ülök a volán mögött. Persze azért engem is ér néha meglepetés, amikor nagy ritkán visszaülök egy Yarisba, és az első pár órában ún. RAV4-öntudattal vezetem.”
Akárhányszor megállítják a rendőrök Mónikát ezzel a nagy és szigorú autóval, amikor konstatálják, hogy egy piros kabátos lányka ül benne, mindig kedvesen továbbengedik. A szondát is nevetgélve fújja meg nekik, mert ők sem gondolják komolyan, hogy alkoholt fogyasztott volna. Egyszer még egy olyan rendőrrel is találkozott, aki megígérte, megnézi az előadását a színházban.
Nehéz lesz megválni a Toyota RAV4-től
“Nem tagadom, hogy érzelmileg mélyen kötődök az autómhoz. Nagyon jóban vagyunk a kezdetek óta és tudom, bitang nehéz lesz a váltás, az elválás, ha egyszer eljön az idő. A közös évek alatt abszolút a szívemhez nőtt, a mai napig odavagyok érte, mert minden fontos élettörténésem tanúja volt. Fotók százain és emlékeim ezer lapján szerepel velem, mellettem – mondhatni ikonikus társam lett. A rendszámát és a hátsó ablakára ragasztott Vizsla Túra matricát sok ismerősöm kapásból felismeri bárhol a városban, és már hív is telefonon, hogy „Helló, itt és itt láttunk titeket…” Simone Weil gondolatát idézve úgy érzem, az autóm megtanított vágyakozni az után, ami az enyém! Az egyik novellámban épp ezért írtam többek között róla is, amikor azt hittem, fényes nappal ellopták.”
S hogy mindezek után van-e álomautója Mónikának, amire vágyna, aminek nagyon örülne? Mint mondja, erre csupán az alábbi képpel tud válaszolni – ebben minden benne van.
| Tollár Mónika igazi, vérbeli kulturális kreatív, aki két különböző szakterületen építgeti magát. Élete egyik felében brandépítéssel és vállalkozásfejlesztéssel foglalkozik kreatív marketing tanácsadóként. Élete másik felében a színház világában mozog otthonosan: produkciós vezetőként és dramaturg-rendezőként alkot. Mindemellett két egyetemen (EDUTUS Egyetem, BGE) tanít, s ha ideje engedi, szakmai workshopokat tart. Legnagyobb büszkesége az általa 14 évvel ezelőtt alapított Vizsla Túra, mely a legnagyobb hazai önkéntes hobbikutyás szerveződés. |
