Az új típusú koronavírus járvány miatt családok ezreire vár kőkemény időszak, a spórolás a mindennapok része lesz. Kényszerszabadságolások, elbocsátások, bevételkiesések nehezítik főként a turizmus, vendéglátás, rendezvényszervezés és kulturális területeken dolgozók életét, így minden fillér számít, főleg, mert rengeteg magyar dolgozónak nincs annyi tartaléka, hogy hónapokig kihúzza megtakarításaiból. A Pénzcentrum praktikus pénzügyi akcióterve után következzen 10 gyakorlati, hasznos tipp azoknak, akik elestek a fix, tervezhető jövedelmüktől.
1. A spórolás első lépése: mondj le mindent, amit nélkülözni tudsz
Miután már elkészítetted a mérleget, mennyi bevételed, megtakarításod, legszükségesebb kiadásod lehet az elkövetkező időben, akkor a „mire mennyit költök” kérdésnél már előjöhetett számos olyan költség, amelyet nélkülözni tudsz. Ráadásul a #maradjotthon kampány már eleve rengeteg lemondással jár, amely automatikusan magával hozza a kiadások csökkenését. Zárva vannak a mozik és a színházak, szórakozó helyeken sem költünk, nem utazunk, nem megyünk fürdőbe, konditerembe, jógaórára, sokan már fodrászhoz sem, csak hogy néhányat említsünk. Nehéz viszont mindenre gondolni, a legtöbben nem olyan tudatosak, hogy a spórolás miatt fillérre pontosan nyomon kövessék, mire mennyit költenek.
- Rezsi: vágd vissza a költségeidet, ahol tudod. Aki fizetetlen szabadságon van otthon, „ráér” spórolni, ahol tud. Ne folyassuk a vizet, ne fűtsük túl a lakást (ahol elszökhet a meleg, nyílászáróknál, akadályozzuk ezt meg a meglévő eszközeinkkel), ne égessük feleslegesen a villanyt, húzzuk ki a töltőket, az olyan áramfogyasztó berendezéseket, amelyeket éppen nem használunk. Azt is érdemes átgondolni, hogy jobban járhatunk-e ha átalány fizetésről áttérünk beolvasós módszerre.
- Digitális rezsi: időről időre egyébként is érdemes felülvizsgálni, hogy a megfelelő tv-internetcsomagban vagyunk-e nem érne meg jobban lefelé módosítani. Kell-e annyi tv-csatorna? Az egyre népszerűbb streamingeket is érdemes felülvizsgálni: szükségünk van-e rájuk a túléléshez? Ha nem, mondjuk le, ahogy a különböző zenemegosztó szolgáltatásokat, online magazin előfizetéseket, stb. stb.
- Minden banki,vagy hitelkártya szerződést is érdemes átfésülni, hol úszik el rejtett költség: külön SMS díjakon, plusz felesleges szolgáltatásokon. Hívjuk fel a bankunkat, módosíthatunk-e kedvezőbb csomagra.
- Érdemes átgondolni a közlekedésünkre fordított kiadásokat is: hogyha a #maradjotthon kampánynak teszünk eleget, nincs benzin vagy tömegközlekedési költség. Ha mégis muszáj eljutni helyekre, akkor érdemes ezt nem nagy távolságokban gyalog vagy biciklivel megtenni.
- A fentiek még mindig csak a felszínt súrolják a spórolás és az önkorlátozás terén: ezután jön minden olyan költség, amely az ember alapszükségleteit érinti, a tisztálkodást, ivást-evést. Az eddig megszokottaktól az élet gyökeresen el fog térni, így könnyebb is lehet mondani az olyan „luxusról” mint a háromrétegű WC-papír, a nassolás, prémium termékek.

-25°C, 67 elektromos autó és egy kemény valóságteszt: Kína téli EV-missziója meglepő győztest hozott
Egy kínai autós magazin, az Autohome nem bízta a véletlenre: fogtak 67 elektromos autót – köztük Tesla és BYD modelleket is – és elküldték őket Mongólia dermesztően hideg, -25°C-os (-13°F)

Nyaralás defekt nélkül? Nem lehetetlen, íme a tennivalók!
Szakember által ellenőrzött, megfelelő műszaki állapotban lévő autóval és kifogástalan abroncsokkal indulj útnak nyaralni.

Nyaralás diétával? Mutatjuk, hogy ne maradj éhes!
A nyaralás gondolata együtt jár a finomabbnál finomabb ételek és koktélok sorával. A vegánok vagy más speciális étkezést folytatók számára azonban sokszor inkább stresszt jelent az utazás.

