Kiderült! Ezért hagyta ott Meghan és Harry a királyi családot

Írta:
Drive Me Baby

Meghan és Harry közel két éve döntött úgy, hogy visszalépnek uralkodói tevékenységüktől. Azóta folyamatosan azt találgatja mindenki, hogy vajon miért lépték ezt meg. Most úgy tűnik, végre kiderülhetett a valódi ok – szúrta ki az Index. Ezt se hagyd ki: Mégsem olyan szerelmes Jennifer Lopez és Ben Affleck?

A bizonytalanságnak Christopher Andersen Brothers and Wives: Inside the Private Lives of William, Kate, Harry and Meghan című könyve vethet véget. A héten megjelenő, botrányosnak ígérkező műből az derül ki, hogy a döntést egy sor fájó történés előzte meg. A végső okot pedig II. Erzsébet 2019-es ünnepi bejelentkezésében kell keresni. A királynő állítólag megtekintette az asztalán felsorakoztatott családi fotókat. Rámutatott egy képre, amin Meghan és Harry volt látható és azt mondta: „azt hiszem, erre nincs szükségünk”. Mindezt állítólag azért tette, mert Harry az Egyesült Államokban karácsonyozott nejével és anyósával, amit a királynő zokon vett. A sussexi hercegi párnak természetesen borzasztóan rosszul esett a királynő viselkedése. Tipp: Madonna olyan fotót posztolt, hogy az Instagram letiltotta – aztán újra kitette

Egy bennfentes szerint II. Erzsébet ugyan egyformán szereti az összes unokáját és dédunokáját, mégis van olyan, amikor kizárólag üzleti szempontok szerint dönt. Andersen könyvében azt írja, Vilmos herceget is megdöbbentette a királynő eljárása. Évek óta nyílt titok, hogy szinte az egész királyi család megpróbálta lebeszélni Harry herceget, hogy összekösse életét Meghan Markle-lel.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

Új fejezet a kombik világában – Így teszteltük a Kia K4 kombit

A Kia K4 kombi bemutatója egy napsütéses etyeki délelőttön jóval többről szólt, mint néhány műszaki…

2026. 06. 30.
  • Lifestyle

Nyaralás diétával? Mutatjuk, hogy ne maradj éhes!

A nyaralás gondolata együtt jár a finomabbnál finomabb ételek és koktélok sorával. A vegánok vagy…

2026. 06. 30.
  • Autóvilág

A forróság csendes ellenség az autóban – így hat a hőség a vezetésre és a reakcióidőre

A nyári kánikula sokak számára csak kényelmetlenséget jelent az autóban – melegebb utastér, gyorsabban fogyó…

2026. 06. 29.
  • Autók

A Hyundai Elantra visszatér a nagyok közé – búcsú az i30-tól, új korszak a kompakt szedánoknál

A Hyundai közel két évtizede, 19 éve mutatta be az i30-at, amelyet kifejezetten az európai…

2026. 06. 29.
  • Autóvilág

A nap, amikor Magyarország belépett az F1 pontszerzők közé – Baumgartner Zsolt legendás Indianapolis-i futama

Egy magyar F1-történet, ami nem csak a Hungaroringről szólt Baumgartner Zsolt neve örökre beírta magát…

2026. 06. 28.
  • Egyéb

Forró autó, forróbb valóság: percek alatt szaunává válik az utastér – így védekezhetsz a kánikula ellen

A nyári hőhullámok nemcsak az embereket, hanem az autókat is extrém terhelés alá helyezik. A…

2026. 06. 28.