Számos autós újdonság debütált hétvégén a Budapest Auto Show-n, amelyet harmadik alkalommal szerveztek meg a Millenáris B pavilonjában. Ezúttal 13 márka csaknem 60 autóját tekinthették meg vagy próbálhatták ki az érdeklődők. Idén már a motorok is megjelentek a kiállítótérben. Összesen 7 márka hozta el 16 modelljét.
Köztük olyan, általunk is bemutatott újdonságok, mint a DS 3 CROSSBACK, a Ford Ranger Raptor, a Lexus UX, a Peugeot 508 SW, a Renault Zoe és az új Clio, a ráncfelvarrott Škoda Superb, amely idén ünnepli a 85. évfordulóját. Valamint a megújult Volkswagen Passat, továbbá a Toyota Proace City Verso.
A motorok közül pedig az alábbiakat állították ki: Livewire, amely az első elektromos Harley Davidson, Labretta V 125 Tri Color, a Malaguti új kétkerekűi: a Dune 125, az RST és a Medison 300.
A kiállítás részeként számos gyermek és felnőtt programmal készültek a szervezők. Az érdeklődők hallhattak vezetéstechnikai előadást, használt autós tippeket és téli abroncsokkal kapcsolatos tanácsokat is. A legszerencsésebb látogatók egy-egy teljes szett gumiabronccsal távozhattak.
Mi is kint voltunk a budapesti kiállításon, ahogy a szeptemberi Frankfurti Autószalonon is – az idei év nagy durranásait szerencsére mindkét helyen testközelből láthattuk.
A kínai BYD már régen túlnőtt azon, hogy egyszerűen csak elektromos autókat gyártson. A vállalat…
Az elektromos rali eddig sem volt unalmas, de az Opel és az ADAC most új…
Alig ért véget a 24 órás Nürburgring, három hét szünet után újra felbőgnek a motorok,…
Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…
Péter Szabó Szilviről mindenki tudja, hogy az éneklés és a zene az élete középpontjában áll.…
Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…