Az apák számára nem is olyan szokatlan kéréssel állt elő egy 11 éves coloradói fiú. Miután egy videójátékban vezette a Lamborghini Aventadort, megkérte apját, építsenek egyet. A legtöbb szülő erre természetesen próbál kitérő választ adni vagy a lottó ötös megnyerésével viccelődik. A fiú apja azonban annyit mondott: rendben. És ezt komolyan is gondolta! Íme, a 3D nyomtatóval készült Lamborghini, amit még vezetni is lehet!
Az ezermester apa, Sterling Backus lézer fizikus és nem mellesleg tudományos főigazgató egy kutató intézetben. Backus az autó acélvázát kézzel készítette, az LS1 V8-as motort pedig egy Corvette-ből „vette kölcsön”. Egy online tervezői közösségi oldalon megtalálta a Lamborghini Aventador paneljeinek elrendezését, majd módosította azokat, hogy megfeleljenek a 3D nyomtatáshoz.
Alkatrészenként összeállította a szuperautót egy mezei asztali 3D nyomtatóval, amelyet körülbelül 900 dollárért vásárolt az Amazonon. A projekt azonban itt még közel sem ért véget, a 3D-vel nyomtatott műanyag ugyanis simán megolvadna a napon. Backus ezért úgy döntött, hogy az egyes elemeket szénszálakkal is megerősíti. Hiába a fizikusi végzettség és tapasztalat, akadt néhány olyan munkafolyamat, amivel még a hozzáértő apa is megküzdött. Egy interjúban viccesen meg is jegyezte, hogy ilyenkor bizony a netet hívta segítségül, és jó pár kurzust elvégzett a YouTube Egyetemen, mire elkészült a hiperkocsi.
A Lamborghini Aventador 3D projekt összesen 20 000 amerikai dollárjába került a kísérletező kedvű apának. Backus célja, hogy az autót bemutassa a helyi iskolákban, így a gyerekek testközelből is láthatják, mennyire érdekes a technológia világa. Ezt követően várhatóan oktatási segédeszköz lesz belőle különböző természettudományi, műszaki, művészeti és matematikai képzéseken. Még több fotó a projekt Facebook oldalán!
Az eredeti MINI JCW tartozékok még sportosabb és minden korábbinál egyedibb köntösbe öltöztetik az Indigo…
Kompakt kívül, meglepően tágas belül, magyarul is ért, és az ára is tartogat meglepetést. Ezúttal…
25 éve bizonyítja, mire képes egy kisautó Az elmúlt 25 évben a Honda Jazz következetesen…
Ez nem lesz egyszerű igen vagy nem Vannak autók, amelyekről viszonylag könnyű eldönteni, hogy tetszenek-e.…
Az autópályán szinte minden a kiszámíthatóságról szól: mindenki ugyanabba az irányba halad, a sávok kijelölik…
A reggeli kávé sokak számára nagyjából olyan fontos, mint maga az ébredés. Egy korty, aztán…