Félmillió balesetveszélyes Teslát kellett visszahívni

Írta:
Drive Me Baby

Több mint 475 ezer Teslát hívtak vissza balesetveszélyes műszaki hibák miatt, írja a CNN. Két külön visszahívás van jelenleg érvényben, az egyik a Tesla Model 3-at, a másik pedig a Model S-t érinti. Tipp: Felrobbantotta saját Tesláját egy finn férfi, sokallta a szervizköltséget

Annyi Teslát kell most visszahívni, mint amennyit a cég 2020-ban legyártott

Az amerikai Országos Közúti Közlekedésbiztonsági Hatósághoz benyújtott jelentés szerint összesen 356 309 darab Tesla Model 3-t hívnak vissza egy kábelköteg miatt, amely idővel rongálódhat, ami befolyásolhatja a tolatókamera működését. Az érintett modelleket 2017 és 2020 között gyártották. A Tesla Model S autók jelentős része – 119 009 darab – szintén visszahívás alatt áll az első csomagtartó reteszelésével kapcsolatos problémák miatt, amelyek a motorháztető váratlan kinyílását eredményezik vezetés közben.

Elon Musk cégének nem ez az egy problémája mostanában, írja az rtl.hu. Az Egyesült Államokban szövetségi vizsgálat folyik ellenük, miután kiderült, hogy az autók érintőképernyőjén akár vezetés közben is lehet videójátékokkal játszani. Ezenfelül 11 olyan balesetet is vizsgálnak, amely az autók önvezető üzemmódjában következtek be. Hasonlókról esetekről már mi is írtunk. Ezektől függetlenül a cég első embere, Elon Musk rangos sajtódíjat kapott az Egyesült Államokban:Polgárpukkasztó zseni: Így lett Elon Musk 2021-ben az év embere

Az alábbi cikkeket se hagyd ki:

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.