Összesen 11 596 szavazat közül került ki győztesen az Év Kerékpárútja. Nem hozott nagy meglepetést az eredmény, hiszen már egy ideje a legkedveltebb kerékpáros útvonalnak számít a Poroszlót és Tiszafüredet összekötő bicikliút.
Az ország hét megyéjéből beérkezett pályázatok közül 2 976 szavazattal győzedelmeskedett az Tisza-tó felett átívelő kerékpárút. Az Aktív Magyarország közleménye szerint a tavalyi évben összesen 100 ezer kerékpáros haladt át a nyertes útszakaszon. A 6,5 kilométeres útvonalon, amelyet 2020-ban adtak át, minden kétkerekűvel utazó biztonságosan haladhat át, hiszen a sáv teljes egészében elkülönül az autós forgalomtól. Ez már önmagában is garantálja a legjobb biciklis túraútvonal címének elérését. Tudtad, hogy Budapesten is egész jól lehet biciklizni? Teszteltük: Biciklivel a belvárosban? Budapest kerékpárútjai egy női autós szemével
A győztes biciklis túraútvonal további előnye, hogy szinte mindenki számára könnyedén teljesíthető, hiszen végig sík terepen kell tekerni. Ami pedig igazi élvezet, hogy közben a festői szépségű Tisza tavi látványosságokban is gyönyörködhetünk. Az aszfaltozott kerékpárútvonal ugyanis végigfut a tó mentén. Találkozhatunk számos kikötővel, horgász lehetőséggel, éttermekkel, és olyan lenyűgöző madárvilággal, amelyet el sem tudunk képzelni. Akár családdal, akár baráti társasággal vágunk neki, igazi élményben lesz részünk. Azzal azonban érdemes tisztában lenni, hogy mivel a természet lágy ölén tekerünk, kevés helyen találkozhatunk árnyékot adó tereppel. A túra során pedig ne hagyjuk ki az Abádszalókon található hallépcsőt, amely Közép-Európa legnagyobb ökológiai folyosója. Itt további tippeket találsz, ha a Tisza-tóhoz utaznál: Hétvégi program: Fedezd fel a Tisza-tó környékét
Ha további aktív, természetben elérhető programokat keresel, nézd meg ezeket:
A Lexusnál a tökéletesség munkaköri követelmény. A legmagasabb elérhető szint a Takumi mester. Olykor 25–30…
Menő vagy ciki az AI által generált mém? Kinek küldhetünk hangüzenetet, és ki az, aki biztosan nem…
A példaképek nemcsak inspirálhatnak, hanem a továbbtanulással és pályaválasztással kapcsolatos döntéseinkre is hatással lehetnek. Egy…
Az új Jeep Avenger már eddig is komoly karriert futott be Európában, most pedig egy…
Az Opel nem lassít a GSE-offenzívával: a Mokka GSE és a Corsa GSE után hamarosan…
A John Wick: 4. felvonás egyik legőrültebb autós jelenetében nem egy kaszkadőr ült Keanu Reeves…