debrecen debreceni kulturális intézmények nyitás
(Fotó: VisitDebrecen)

Hosszú idő után végre nyitnak a debreceni szociális és kulturális intézmények, múzeumok, turisztikai egységek, sportlétesítmények. Az itt lakók és a Debrecenbe látogatók biztonsága érdekében a városvezetés kialakított egy protokollt, amellyel egy fokozatos és az egészségvédelmi szempontokat maximálisan szem előtt tartva valósulhat meg a várva várt nyitás. Fontos információ, hogy az összes nyitó intézmény látogatásához szükséges a védettségi igazolvány.

Az óvatosságra továbbra is szükség van

„A magyarországi oltási stratégiának köszönhetően elérkezett az a pillanat, hogy fokozatosan, a megfelelő egészségvédelmi szabályok figyelembe vétele és betartása mellett, de elkezdhetünk visszatérni a megszokott, normális életünkhöz. Óvatosságot kérnék a debreceniektől a nyitással kapcsolatban, hiszen nem győztük le a járványt, nem szűnt meg a koronavírus által okozott veszélyhelyzet, éppen ezért mindenkit megkérek, hogy az egészségbiztonsági előírásokat maximálisan tartsa be” – hangsúlyozta Papp László polgármester. A városvezető hozzátette, hogy a debreceni kulturális intézmények esetében fokozatos nyitás lesz, ezeken a helyeken a létszámot korlátozni fogják. Programajánló tippjeinket itt találod: 10 látnivaló Debrecenben, amit ne hagyj ki idén tavasszal!

nagyerdei szabadtéri színház debreceni kulturális intézmények
Minden intézmény esetében – egyedileg meghatározott formában – korlátozva lesz a látogatói, illetve néző szám, a biztonságos távolságtartás érdekében (Fotó: VisitDebrecen)

„Az utóbbi hónapokban a kultúra nagyon korlátozottan tudta életét élni a városban, de azt gondolom, hogy intézményeink gondoskodtak arról, hogy Debrecen ne maradjon élmények nélkül. Az online programok, kirakatkiállítások formájában igyekeztünk életben tartani a kultúrát és természetesen készültünk arra a pillanatra ami most végre elérkezik” – mondta el Puskás István alpolgármester.

A debreceni kulturális intézmények kezdetben csak az alapszolgáltatást biztosítják. A kulturális rendezvényeket, gyerekfoglalkozásokat és múzeumpedagógiai foglalkozásokat későbbre terveznek.

Debreceni kulturális intézmények nyitási menetrendje

modem debrecen
A debreceni kulturális intézmények kezdetben csak az alapszolgáltatást biztosítják. A kulturális rendezvényeket, gyerekfoglalkozásokat és múzeumpedagógiai foglalkozásokat későbbre terveznek (Fotó: VisitDebrecen)
  • Május 1-jén megnyílt az Agóra, a Nagyerdei Kultúrpark, a MODEM és a Déri Múzeum
  • Május 3-án nyitott a DEMKI és a Méliusz Juhász Péter Könyvtár
  • Május 10-én a Csokonai Színház első előadása a Hamlet lesz a Nagyerdei Stadionban. Beltéri előadást május közepére terveznek, pünkösd hétvégéjétől találkozhatnak a debreceniek köztéri kulturális akciókkal, mini előadásokkal, koncertekkel
  • Május 11-én adja első, élő koncertjét a Kodály Filharmonikusok Debrecen a Kölcsey Központban
  • Május 13-án nyit az Apolló Mozi és a Kölcsey Központ Bényi-terme
  • Május 30-án gyereknapon nyit a Vojtina Bábszínház
  • Június 5-én koncerttel nyit a Nagyerdei Szabadtéri Színpad
  • Június 8-án kezdetét veszi a Nyári Színházi Esték programsorozat

A következő oldalon megtudhatod, mikor nyitnak a debreceni fürdők.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2