Hírek

Szex a volán mögött: így lett vége a turistapár kalandjának

Írta:
Drive Me Baby

Nem éppen a legjobb helyet választotta egy turistapár egy kis összebújásra: a spanyolországi A-7-es autópályán, Marbella közelében kapták őket lencsevégre egy Mercedesben. A felvétel villámgyorsan körbejárta a közösségi médiát, a Guardia Civil pedig nyomozni kezdett. A történet vége bírság lett.

Az eset június 22-én történt a Costa del Sol térségében. Egy másik autó utasa menet közben elővette a telefonját, és a visszapillantó tükrön keresztül kezdte filmezni, mi zajlik a mögöttük haladó Mercedesben.

A felvételeken jól látható volt, hogy az autó vezetője meglehetősen nehéz helyzetben próbált a forgalomra figyelni: utasa az ölében ült, így a sofőr kilátását is jelentősen akadályozta. A Mercedes közben haladt tovább az A-7-esen, ráadásul a videó alapján nem éppen kifogástalanul tartotta az irányt.

A történet azonban itt még nem ért véget. Egy későbbi felvételen az utas már az autó ablakán kihajolva látható, miközben a sofőr figyelme továbbra sem kizárólag az útra összpontosult.

A videó hamarabb megtalálta a közönséget, mint a rendőrséget

A felvételek néhány óra alatt bejárták a közösségi médiát. Több spanyol közösségi oldalon is megjelentek, ahol a kommentelők természetesen nem hagyták szó nélkül a látottakat. A Polícia24h Instagram-oldalán például arra hívták fel a figyelmet, hogy az ilyen magatartás nemcsak a két érintett, hanem az autópálya többi közlekedője számára is veszélyes.

A Guardia Civil ezt követően vizsgálatot indított. Nem kellett azonban Sherlock Holmesnak lenniük: a Mercedes rendszáma jól kivehető volt a felvételeken, így a hatóságok rövid úton azonosították az autót.

Kiderült, hogy bérautóról van szó, majd azt is megállapították, ki vezette az adott napon. Az utast is sikerült azonosítani: egy turistapárról volt szó, akik a Costa del Solon töltötték szabadságukat.

Két szabályszegés, akár 300 eurós végösszeg

A kiruccanás végül nemcsak emlékekkel, hanem egy-egy hatósági feljelentéssel is gazdagodott. A Guardia Civil mindkettőjükkel szemben eljárást kezdeményezett egyrészt gondatlan vezetés, másrészt a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt.

Mindkét szabálysértéshez 200 eurós bírság tartozik, amely gyors befizetés esetén 100 euróra mérséklődik. A hatóság ugyanakkor nem részletezte egyértelműen, hogy a biztonsági öv hiánya miatt kiszabott büntetés kizárólag az utast érinti-e, vagy a sofőrt is. Emiatt a történet végén szereplő összeg attól függ, hogyan alkalmazzák a szankciót: a páros összesen 200 vagy akár 300 eurós bírsággal is számolhat.

A Guardia Civil arra is emlékeztetett, hogy a hasonló eseteket nem feltétlenül lehet mindig egy egyszerű pénzbírsággal elintézni. Korábban előfordult már olyan, hasonló körülmények között történt ügy is Spanyolországban, amely hat hónapos szabadságvesztéssel végződött.

A hatóság a mostani ügy kapcsán külön megköszönte a lakosság együttműködését, és arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre több bejelentés érkezik a közlekedésbiztonságot veszélyeztető magatartásokról. A Guardia Civil szerint ez azt mutatja, hogy a társadalom egyre tudatosabban ítéli el azokat a viselkedési formákat, amelyek más közlekedők testi épségét veszélyeztetik.

Ha valaki hasonló, közlekedésbiztonságot veszélyeztető helyzetet lát, Spanyolországban a Guardia Civil 062-es telefonszámán tehet bejelentést. A hatóság tájékoztatása szerint a bejelentéseket diszkréten és anonim módon kezelik.

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Egyszerűen jó, avagy a guruló családi autó – ŠKODA Enyaq 85x Max Comfort teszt

Szeretem, amikor egy cikk megírása nem izzadságszagú. A ŠKODA Enyaqról ugyanis nagyon könnyű jót írni.…

2026. 10. 15.
  • Program

Cyclocross, mint téli sport – Sár, hideg, küzdelem és rengeteg élmény

Elkezdődött az idei cyclocross szezon, amit már nagyon vártunk! Ezt a sportot lehet nagyon szeretni,…

2026. 10. 15.
  • Autók

Konnektorra került a GTI: már rendelhető az elektromos sport-Polo

Ötvenéves a GTI, a Volkswagen pedig elektromos kisautóval ünnepel. Elindult az ID. Polo GTI előértékesítése:…

2026. 10. 14.
  • Autók

Új név, ugyanaz a fontos kérdés: ki vezet a Teslában?

Európában Tesla Assisted Driving névre vált a korábban Full Self-Drivingként emlegetett rendszer. A változás a…

2026. 10. 14.
  • Autók

Bemutatjuk a SUV-ok megfontolt úriemberét – Honda CR-V e:HEV teszt

A Honda CR-V e:HEV Elegance nem csinál nagy ügyet magából. Alapozószürke fényezés, visszafogott forma, nagyjából…

2026. 10. 13.
  • Autók

Behúznák a féket a kínai hibrideknél: mit jelenthet ez a magyar autóvásárlóknak?

Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…

2026. 10. 12.