Elindult a fényvillamos Budapesten, itt a menetrend!

Elindult a hagyományos adventi fényvillamos, vagyis egy fehér és kék fényű led izzókkal feldíszített járat Budapesten. A két motorkocsiból álló UV-szerelvény 2020. január 5-ig közlekedik többek között a világ egyik legszebb villamosvonalán.

Fényvillamos 4 kilométernyi fényfüzérrel

A 11 éve elindult fényvillamos fontos szerepet játszik a karácsonyt megelőző várakozási és felkészülési, szép időszakban. Csakúgy, mint a szintén világhírű budapesti karácsonyi vásárok, vagy a SlowXmas kezdeményezéshez csatlakozott ikonikus utcák, ahol jó forralt borozni vagy akár ajándékokat készíteni, vásárolni. A feldíszített fényvillamos egyébként egy Ganz UV típusú villamos, amelyet 1965-ben gyártottak. Menetrendszerűen már nem közlekedik, az advent kezdetétől január 5-ig azonban ismét szállít utasokat.

fenyvillamos BKK

39 200 leddel, mintegy négy kilométernyi fényfüzérrel díszítették fel. 2020. január 5-ig  – december 24. és december 31. kivételével – naponta közlekedik 16 órától 21.30-ig a BKK oldalán található menetrendben jelzett vonalakon. Így többek között a 2-es, a 19-es, a 49-es vagy a 69-es vonalán. A villamoson érvényes jeggyel vagy bérlettel lehet utazni.

Elindult az adventi fényvillamos Budapesten
Fényvillamos a fõvárosi Kossuth Lajos téren; fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Budapesten a fényvillamos mellett új Solaris–Škoda trolibuszok is forgalomba álltak. Ezek az új járművek forgalmi zavar esetén is képesek tovább közlekedni, kamerával szerelték fel őket és kényelmesebben utazhatunk rajtuk. A 4. generációs környezetkímélő, komfortos kialakítású, nyáron légkondicionált, télen fűtött utasterű járművek mindenben megfelelnek a XXI. század követelményeinek.

Forrás: MTI

Berlinben teszteltük a BYD Dolphin G DM-i-t

Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890 000 Ft-os induló árával rendkívül versenyképesen lép be, de ami még durvább: a minden földi jóval kitömött, dögös, fullos Sport verziót is megkapod 12 millió forint alatt.

Tovább olvasom »
Promóció

Elindult a fényvillamos Budapesten, itt a menetrend!