Kezdőlap Style&Trend Gasztro Egy hónap állati eredetű ételek nélkül, ez a Veganuár kihívás

Egy hónap állati eredetű ételek nélkül, ez a Veganuár kihívás

(Fotó: Freepik)

A vegán életmód sokaknak furcsa, egyesek szerint divathóbort, mások szerint fenntarthatatlanul bonyolult – pedig épp a fenntarthatóság az egyik legnagyobb haszna. A vegán, azaz növényi étrend kialakítása ugyanis lényegesen kevesebb vizet, földterületet és egyéb más erőforrást igényel, így a környezetünk csak nyer vele. De mit kell tudni a Veganuár kihívásról?

Vegán étrend: nem ördögtől való, csak más

A Veganuár egy olyan kezdeményezés, ami azt kéri tőlünk, hogy egy hónapon keresztül ne együnk semmi olyat, ami állati eredetű – beleértve pl. a mézet is. A Veganuár megálmodói egy Facebook csoportot is létrehoztak, ahova belépve számos ismeretterjesztő anyagot, filmet is kapunk arról, miért jó ez az életmód, és hogyan segít ez a létforma a világunknak. Merthogy az ipari szennyezésen túl az egyik legnagyobb ökológiai lábnyomot éppen az állattenyésztés hagyja a Földön. A környezeti hatások mellett sokan egyszerűen etikai okok miatt hagyják el az állati eredetű ételeket és termékeket, mert nem tudnak azonosulni az állatok tartásának módjával, illetve leölésükkel; mások pedig pusztán az egészségük miatt váltanak a növényi táplálkozásra.

A Qatar Airways vegán menüje. (Fotó: Qatar Airways)

Persze, aki ezt sosem próbálta, megijedhet: mit fogok enni 30 napig? De ebben is segít az oldal, rengeteg receptet találunk itt az életmódreformhoz. A Veganuár célja, hogy békésen, pozitívan és hatékonyan adja át a veganizmust. Jelmondatuk: Legyél annyira vegán, amennyire éppen tudsz, és máris jobbá tetted a világot! Sosem késő elkezdeni, és ha már január és életmódváltás, akkor egy próbát mindenképpen megér.

Tudtad, hogy például a Qatar Airways is figyelemmel kíséri a világ étkezési trendjeit, amelynek egyik feltörekvő szereplője éppen a vegán életmód? Erre válaszul a katari légitársaság vegán menüt is kínál az üzleti osztályon utazók számára.

Forrás: Életforma/prove.hu