Berki Krisztián

Hamarosan kétszeres apuka lesz Berki Krisztián. De vajon mennyire tudja majd kiélvezni a kispapaságot, ha rácsok mögé kerül?

Berki Krisztián öröme nem felhőtlen

A Hot magazin legújabb címlapján büszkén fogja felesége hasát Berki Krisztián. A kép mellett pedig egy sokat sejtető felirat áll, miszerint retteg a kismama. Nem is csoda, hogy Berki Renáta aggodalmaskodik, mivel férjét akár több hónapnyi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélhetik.

Berki ellen egy 2018-ban történt büntetőfékezés miatt emeltek vádat. A vádirat szerint a volt focista egy III. kerületi autóbusz utasait veszélyeztette, amikor a busz elé vágott, majd hirtelen intenzív fékezésbe kezdett. A buszsofőr sajnos nem tudott mit tenni, az ütközés elkerülhetetlenné vált. A menetrend szerinti járat rögzítette az esetet, amelyen egyértelműen látszik, hogy Berki többször is megpróbálta megelőzni a járművet, ám nem járt sikerrel. Vélhetően emiatt dühödött fel, és próbálta megleckéztetni a tömegközlekedési eszköz vezetőjét.

A nyilvánosan is elérhető felvételen jól látszik, a buszsofőr hiába próbált vészfékezést alkalmazni. Az ütközés  következtében több utas kirepült az ülésből, néhány pedig durván nekicsapódtak a kapaszkodó rudaknak. Csodával határos módon azonban nem történt személyi sérülés. Az anyagi kár azonban jelentős összeget tett ki. Míg az autóbuszban nagyjából 2,5 millió forintnyi kár keletkezett, addig Berki Krisztián autójában 14 milliós.

Busz előtt büntetőfékezett

Szabálytalan és indokolatlan fékezéssel egy utasokat szállító autóbuszt kényszerített vészfékezésre egy férfi, a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádirata szerint.A vád szerint a vádlott 2018. március 17-én, Budapest, III. kerületben, a Pünkösdfürdő utcában autózott. Előtte haladt egy busz, ami a megállóhoz érve lelassított, de le – és felszálló utas hiányában nem állt ott meg. A vádlott záróvonal és előzni tilos jelzés ellenére meg akarta előzni a buszt, ez azonban nem sikerült neki, vissza kellett sorolnia. Mind a vádlott, mind a busz vezetője dudált egymásra. A vádlott ezután feldühödve, a megengedett sebesség túllépésével, megelőzte a buszt, majd elé visszatért, intenzív fékezésbe kezdett, végül a busz előtt megállt. Az autóbusz vezetője vészfékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést. A busz utasai közül többen az ülésből előre lendültek, kiestek, a kapaszkodó rúdba ütötték magukat. Személyi sérülés nem történt. A buszban 2,5 millió, a kocsiban mintegy 14 millió forintos kár keletkezett.Az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette, és jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatti vádiratában a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetésre, közügyektől-, valamint járművezetéstől eltiltásra tett indítványt.#ügyészség #vádemelés #KözlekedjünkFelelősen

Közzétette: Magyarország Ügyészsége – 2021. március 16., kedd

Börtönkispapa is lehet Krisztián

Noha Berki felesége, Mazsi is az autóban ült, mindvégig kiállt férje ártatlansága mellett. A várandós kismama még egy videót is közzétett, amelyben bebizonyította miért véli, hogy Krisztián biztosan nem felelős az ellene felhozott vádakban. A mostani, magazinnak adott interjújában azt nyilatkozta, nem tudja mihez kezd, ha férje éppen most kerülne börtönbe. A kismama úgy véli, ezzel vége lenne az életüknek.

További sztárhíreinket itt találod: 

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •