Kötelező lesz a védettségi igazolvány az idei Vörösmarty téri karácsonyi vásár területén. Budapest egyik legnépszerűbb ünnepi vására november 19-én nyitja meg kapuit. Az ételek árát is szabályozták. Mutatjuk, mire számíts! Ezt se hagyd ki: A tél szerelmeseit idén minden eddiginél jobb programokkal várja Ausztria
A tavalyi év karácsonyi vásárok nélkül telt, idén azonban nem maradunk ünnepi forgatag nélkül. A Vörösmarty téri karácsonyi vásárt biztosan megtartják, azonban a terület köré kerítés épül és csak védettségi és személyi igazolvány felmutatásával lehet belépni a vásárba. Ahhoz, hogy ezt a rendelkezést be is tudják tartatni, egy, a rendezvény hangulatához illő, ízléses kerítést húznak fel körben a térre. Alapvetően három, zsúfoltabb napokon viszont négy bejárata lesz. Arra számítanak, hogy ez megfelelő ütemű és mennyiségű ember bejutását fogja eredményezni, elkerülve a torlódást – mondta el az Infostartnak Faix Csaba, a Budapest Brand Zrt. vezetője. Tipp: Téli csodavilággá változik az ünnepekre a Westend Tetőkert
Kötelező lesz 1500 forintért egytál ételt kínálni a vendéglátósoknak és programokkal, látnivalókkal is készülnek a szervezők. A Vörösmarty téri karácsonyi vásár immár hagyományos eseménye sem marad el, december 6-án a finn Mikulás várja majd a gyereket. A vásár 43 napon át, egészen december 31-ig várja a látogatókat a tervek szerint.
Ezeket a cikkeket is ajánljuk:
A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…
A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…
A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…
639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…
Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…
Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…