Nehéz éveket tudhat a háta mögött Várkonyi András, rengeteg veszteség érte. Nem segít a helyzeten, hogy most – sok pályatársához hasonlóan – a színész is megérzi anyagilag, hogy már több mint egy éve nincsenek színházi szerepei. Tetézi a dolgokat, hogy közel 23 év után a Barátok közt forgatása is véget ért, ami szintén egy bevételi forráskiesés az életében.
„Nyilván sokkal több munkám lenne, ha nem lenne ez a koronavírus. Normál helyzetben művészi beszédet tanítok egy médiaiskolában, sokat szinkronizálok és több előadásban játszom az Újszínházban. Sőt néhány utazó társulattal is szoktam dolgozni. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ennyi minden van az életemben. Persze ezek most kiesnek, alig van bevételi forrásom” – mesélte a Blikknek Várkonyi András.
„Az elmúlt 2-3 évem nagyon nehéz volt, elvesztettem a kislányomat, az öcsémet és az édesapámat, majd pedig a Barátok köztöt is. Nagyon lesújtott a sok rossz dolog, ami velem történt, de ezen ma már túl vagyok.”
Az átmeneti bizonytalanságot leszámítva Várkonyi András szerencsésnek tartja magát, hiszen a sokrétű munkái miatt van annyi tartaléka, hogy a mostani pandémiás helyzet nem fenyegette súlyosan a megélhetését. Ettől függetlenül a színész azért reméli, hogy hamarosan a színházakban is visszatér az élet a régi kerékvágásba, hiszen az ő tartalékai is végesek.
„Szerencsére sokat hívnak szinkronizálni, és online tanítok, de a bevételkiesés engem is érint. Természetesen tudom, hogy mások nálam sokkal nehezebb helyzetben vannak, hiszen sokaknak a mindennapi betevő is nap mint nap veszélyben van.”
Ezek a sztárhírek is érdekelhetnek:
A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…
A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…
A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…
639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…
Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…
Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…