Tolvajok jártak Rákóczi Feri családi házánál, ahonnal több százezer forintot értő sporteszközöket loptak. A rádiós most az interneten próbál rátalálni eltulajdonított értékeire, írja a Bors. Tipp: Oscar-díjas színész whiskey-t kortyolva magyarul üzeni: Egészségedre!
Rákóczi Feri akkor vette észre, hogy velencei otthonuk kertjéből hiányzik a két SUP-juk, amikor feleségével hétfőn este sportoláshoz támadt kedvük, azonban a sporteszközöknek nyoma sem volt. A Rádió 1 műsorvezetője egyelőre tanácstalan, hogy mihez kezdjen, egyáltalán érdemes-e rendőrséghez fordulni annak reményében, hogy visszakapja eltulajdonított, darabonként 200-300 ezer forintot érő SUP-jait.
„Van egy kis tároló házunk, ami annyira kicsi, hogy nem fér be a két eszköz felfújva, e mellé szoktuk letenni, ezzel eddig nem is volt semmi baj. Tegnap délután hazaértünk Békával, kimentünk a hátsó részbe az udvarra, én magam észre sem vettem, csak amikor el akartunk vele indulni, bizony eltűntek, de úgy, hogy a kis vezérlőjét nem vitték el” – mesélte Feri.
Rákóczi Feri azt is bevallotta, kicsit tanácstalan, hogy most mihez kezdjen. Jobb híján elkezdte nézegetni az internetes hirdetéseket, hátha a tolvajok így próbálják pénzzé tenni a SUP-okat. Feri rádiós társainak, mint mindig, most is a humor volt a legnagyobb fegyverük. Sebestyén Balázs viccesen hozzátette, hogy Ferinek eleve teljesen felesleges SUP-ot tartania a Velencei-tónál, hiszen az már csaknem teljesen kiszáradt.
Ha érdekelnek a legfrisebb sztárhírek, kattints az alábbi címekre:
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…