kerékpárral a zebrán
A tudatosság, és a megfelelő közlekedési szabályok megtanítása kulcsfontosságú; fotó: Unsplash/Emil Bruckner
Gyakori jelenség, hogy a biciklizők nem megfelelően közlekednek a zebra használata során.

Számtalan olyan közlekedési helyzet adódik, amikor a kerékpáros a zebrán – gyakorlatilag kerékpárútként használva – hajt át, illetve, abban a téves feltevésben van, hogy ekként elsőbbsége is van más járművekkel szemben. Gyorsan eláruljuk, hogy ez közlekedési szempontból egyértelműen szabálytalan és igencsak balesetveszélyes. Ugyanis a KRESZ szerint a kerékpár járműnek minősül.

Mikor lesz gyalogos a kerékpárosból?

A zebra kifejezetten a gyalogos részére az úttesten történő átkelésre fenntartott terület. Ebből következik, hogy a kerékpáros akkor válik gyalogossá, amikor biciklijéről leszállva, azt tolja. Ennek eredménye pedig az, hogy a kerékpáros ebben a formában kelhet át a gyalogosátkelőhelyen, azaz a járművét tolnia kell. Ekkor válik jogosulttá arra, hogy gyalogosként elsőbbséget élvezzen az áthaladás során a járművekkel szemben.

Ez persze automatikusan nem jelenti az autósok számára, hogy mindenáron, elsőbbségadás nélkül át kell haladnia a gyalogátkelőhelyen (tízből három autós nem is adja meg), hiszen fokozott óvatossággal kell azt megközelíteni. De egy esetleges baleset során a felelősség kérdésének megítélése akár a kerékpáros terhére is eshet, ha nem jól halad át kerékpárral a zebrán.

bringa zebra közlekedés
A helyes módja a zebra megközelítésének bringával; fotó: Unsplash/Stanislav Kondratiev

A kicsiknek is tanítsuk meg, hogyan kell helyesen átkelni kerékpárral a zebrán!

Sokszor látni, hogy gyermekkel is a fentiek szerinti téves módon használják a szülők a zebrát. A tudatosság, és a megfelelő közlekedési szabályok megtanítása kulcsfontosságú, így a gyermekek saját biztonsága érdekében is javasolt az alapszabályok betartása és megtanítása. Ugyanakkor, ha a gyalogosátkelőhely mellett kerékpársáv húzódik és a kerékpáros ezen közlekedik, értelemszerűen nem kell leszállnia a bicikliről. Ekkor őt is megilletheti – például a kanyarodó járművel szemben – az elsőbbség.

Hogy autósként vajon hogyan lehet elkerülni a balesetet a zebrán, arról ebben a cikkben írtunk bővebben. Sőt, mi is kipróbáltuk, hogy milyen a belvárosban biciklizni, olvasd el erről készült élménybeszámolónkat.

Itt pedig elolvashatod, hogy a gyalogos bőrszíne és neme hogyan befolyásolja az autósok elsőbbségadási szándékát.

Bejegyzés adatai

dr. Burján Zsuzsanna/ DAS.hu

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •