888 lóerő és 28 hangszóró: így indítja az elektromos korszakot a Bentley

A Bentley első villanyautójához a teljesítményt és a kényelmi extrákat is bőven mérik. A Torcal First Edition 888 lóerős hajtással, különleges belsővel és olyan alapfelszereltséggel érkezik, amelybe az elektromosan mozgatott ajtók és a 28 hangszórós Naim hifi is belefér. Százra három másodpercen belül A Bentley október 22-én ismertette a Torcal First Edition részleteit. A már … Olvass tovább

Gyöngyökbe és kristályokba öltözött a BRABUS G-osztálya Párizsban

A párizsi divathéten megszokhattuk, hogy a legmerészebb kreációk időről időre az utcákon is feltűnnek, október elején azonban egy egészen különleges négykerekű alkotás vonta magára a figyelmet. Egy gyöngyökkel és kristályokkal borított BRABUS SUPERBLACK G800 járta Párizs utcáit egy autószállító tréleren, a látványos megjelenés mögött pedig minden bizonnyal egy új divatipari együttműködés áll.

Két nap Koppenhágában az új Lexus ES-sel: ilyen a csendes luxus

A Lexus koppenhágai bemutatóján először a részletek tűntek fel. Aztán vezettem az új ES-t, beültem hátra is, és megértettem, miért fordítottak rájuk ennyi figyelmet. Azóta azon kapom magam, hogy egy Lexus gondolatával játszom. Erre nem számítottam. Koppenhágában furcsa érzés volt lelassulni. A kerékpárosoknak megvan a helyük a forgalomban, az autósok figyelnek rájuk, és két település … Olvass tovább

Szép. Nagyon szép. De vajon ezt jelenti ma a luxus? Az új elektromos Mercedes-Benz C-osztály nyomában

Amikor az ember ránéz némelyik autóra, pontosan tudja: ezt nem azért tervezték, hogy észrevétlen maradjon. Az új, tisztán elektromos Mercedes-Benz C-osztály pont ilyen. Megérkezel, meglátod, körbejárod, beülsz, és minden részlete azt mondja: nézz rám. A fények, a kijelzők, a csillagok, a hatalmas hűtőrács, az anyagok, a formák. Mindenből sok van. Néha talán szándékosan is. Miközben néztem, … Olvass tovább

Afrikában jár a Mercedes-Benz új S-osztálya: az Egyenlítőtől a Kilimandzsáróig tart a világ körüli kaland

A Mercedes-Benz új S-osztálya nem mindennapi bemutatóturnéra indult: a három luxuslimuzinból álló konvoj több mint 50 ezer kilométert tesz meg hat kontinensen, 140 különleges helyszínt érintve. A „140 Years. 140 Places” jubileumi túra most Afrikában folytatódik, ahol Kenya, Tanzánia, Zambia, Zimbabwe, Namíbia és Dél-Afrika is szerepel az útvonalon. Ha egy autó története 140 évre nyúlik … Olvass tovább

Luxus ez a Lexus, csak találjunk neki elég nagy parkolóhelyet – RX 450h+ teszt

Elegáns külső, igényesen kialakított utastér, gyönyörű anyagok és rengeteg kényelmi extra várja az embert, miközben a plug-in hibrid hajtás a városi hétköznapokhoz és a hosszabb utakhoz is jól alkalmazkodik. Egy dologról viszont nehéz megfeledkezni a volán mögött: ez egy hatalmas autó. Budapesten még könnyen együtt éltünk ezzel, egy szűk egri parkolóban viszont már egészen más … Olvass tovább

Ferrari 12Cilindri Manuale: visszatért a kézi váltó… de nem úgy, ahogy gondolnád

Volt idő, amikor a Ferrari neve szinte egyet jelentett a klasszikus, fémkulisszás kézi váltóval. Aztán megérkeztek a villámgyors duplakuplungos automaták, a manuális váltó pedig szinte teljesen eltűnt Maranellóból. Most azonban a Ferrari ismét meghallgatta a rajongók hangját, és előállt egy olyan megoldással, amely egyszerre idézi fel a múltat és mutat a jövő felé. Az új … Olvass tovább

Az új Mercedes-Maybach S-osztály: Utazás a nyugalom jegyében, megérkezés stílusosan

Az új Mercedes-Maybach S-osztály egyértelmű céllal érkezik: újradefiniálni, mit jelent napjainkban egy luxuslimuzin. Az átalakulás egyszerre technológiai és érzelmi természetű – az autó a tökéletes kikapcsolódás, a páratlan kézműves kidolgozás és a kifinomult technológia színtereként született meg. A Mercedes-Benz operációs rendszer (MB.OS), amely első alkalommal debütál Mercedes-Maybach modellben, intuitív, elegáns és intelligens digitális élményt teremt … Olvass tovább

Új Mercedes-Benz S-osztály a Fashion Streeten: amikor a luxus nem akar hangos lenni

Budapest szívében mutatkozott be az új S-osztály A Fashion Streeten ritkán lehet igazán jól megállni. A Deák tér felől jön a város zaja, a kirakatok üvege visszaveri a délelőtti napfényt, turisták húzzák maguk után a bőröndöt, valahol kávéscsészék koppannak, és Budapest egy pillanatra ugyanazt a nagyvárosi ritmust veszi fel, amelyben Párizs, Milánó vagy München is … Olvass tovább

Megjött a Ferrari villanykorszakának első pofonja: 550 ezer eurós indulóár várható

A Ferrari történetének egyik legvitatottabb, ugyanakkor leginkább várt modellje hetekre van a leleplezéstől, és úgy tűnik, Maranello nem aprózza el a belépőt az elektromos korszakba. Bennfentes iparági információk szerint a márka első teljesen elektromos szupersportautója, a vélhetően Ferrari Luce néven érkező modell nagyjából 550 ezer eurós indulóárral léphet piacra, a végleges összeg pedig még akár … Olvass tovább

Mozivászon a hátsó ülésen – megérkezett az új BMW 7-es, ami újradefiniálja a luxust

A BMW 7-es sorozat legfrissebb generációja megérkezett, és nem apró lépésekben halad előre – hanem egyenesen átírja a kategória szabályait. A márka zászlóshajója most először hozza el a Neue Klasse technológiáit a luxus szegmensbe, ezzel egy új korszakot nyitva a BMW történetében. Az első benyomás már önmagában erős: az elegáns, minimalista formavilágot az ikonikus, megvilágított … Olvass tovább