Szociális jetlag, avagy így roncsolja szervezeted a nyári időszámítás

Írta:
Kámány Andrea

Szociális jetlag. Egy újabb fontos kifejezés, amit érdemes megjegyezni. A furcsa elnevezés a szabad-, és munkanapok alatti alvási időszakok eltérését jelenti. Nem is gondolnánk, de a rendszeresen bekövetkező, akár több órás eltérés hatással van a szívműködés idegi szabályozására.

Szabadság alatt támad a szociális jetlag

A napokban látott napvilágot a Semmelweis Egyetem szociális jetlag jelenséggel kapcsolatos tanulmánya, amelyet az elmúlt időszak legjelentősebb publikációi közé soroltak. A kutatás fókuszában lévő elnevezést dr. Káldi Krisztina, az Élettani Intézet egyetemi docense magyarázta el: „Szabadnapokon és hétvégén inkább a saját biológiai óránk által diktált ritmus szerint élhetünk. Ennek értelmében akkor feküdhetünk le, amikor álmosak vagyunk és akkor kelhetünk fel, amikor kipihentük magunkat. A két időablak között azonban több órás eltérés is lehet. Ezt nevezzük szociális jetlagnek, ami olyan, mintha minden hétvégén 2-3 időzónát átlépő utazást tennénk.”

A nyár beköszöntével a szociális jetlag pedig különösen aktuális fogalom. Ebben a néhány hónapban ugyanis a a leghosszabbak az nappalok. Ez a meghosszabbodott esti világos időszak pedig becsapja a belső óránkat, azt az információt közvetíti felé, hogy korán van. Ezáltal csökkenti az álmosságot, és nehezíti az elalvást a munkanapokon, ami a korai kelés miatt alváshiányhoz vezet. Hétvégén pedig még jobban kitolja az alvásablakot, ami tovább növeli a szociális jetlaget.

(fotó: pixabay/snapstock)

Áttörést jelentő észrevétel

A hazai kutatóknak sikerült összefüggést kimutatniuk a szociális jetlag és a szívműködés idegi szabályozása között. Eszerint minél inkább a szociális elvárások, és nem a belső óránk határozza meg az alvási ritmusunkat, annál rosszabb az alvásminőség és annál előnytelenebbül alakulnak a szívfrekvencia variabilitás mutatói, ami egyes keringési betegségek kialakulásának magasabb rizikóját is jelenti.

A jelenséget a Semmelweis Egyetem munkatársai fiatal, egészséges férfiakon kezdte el vizsgálni. Az eredmények pedig érdekes eredményt hoztak. Azok, akik hétköznapokon nem a biológiai órájuk szerinti ritmusban aludtak – vagyis a bagoly-típusúak – rosszabb alvásminőségről számoltak be. Az eredmények szerint azoknak, akiket a szociális jetlag jobban érint, hétköznap alacsonyabb volt a szívfrekvencia variabilitásuk, és ez növelheti az olyan betegségek kialakulásának kockázatát, mint az infarktus vagy a magas vérnyomás.

Ha pedig alvás helyett pihentető programot keresel, olvasd el korábbi cikkeinket: 

Kámány Andrea

Friss

  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.